Max Verstappen a tizedik szezonját kezdi meg az F1-ben – mire lehet képes idén a holland?
Max Verstappen három világbajnoki címmel vág neki a tizedik Forma-1-es szezonjának, és az elmúlt három idényét alapul véve 2024-ben még dominánsabb lehet a holland pilóta.
Minden idők legnagyobb Forma-1-es tehetségeként érkezett meg a száguldó cirkuszba Max Verstappen, aki mindössze 17 éves, 2015-ben debutál az F1-ben az akkor még Scuderia Toro Rosso néven futó istálló égisze alatt.
Ehhez persze az is kellett, hogy Toto Wolff visszautasítsa a hollandot a korábbi években, minek után a Mercedes csapatfőnöke azt javasolta Jos Verstappennek, hogy a fiával járják végig a ranglétrát, és csak utána tegyék meg a bemutatkozásukat a Forma-1-ben.
Helmut Marko azonnal lecsapott a fiatal hollandra, akit nem sokkal később, 2016-ban Kvjat helyére leigazoltak a Red Bullhoz, ahol rögtön képes volt megnyerni az első versenyét Barcelonában. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb futamgyőztese, mindössze 18 évesen és 228 naposan.
A nagy áttörés a 2021-es szezonbaj jött el Verstappen számára, aki egy végletekig kiélezett bajnoki küzdelemben tudta legyőzni az akkor már hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Abban az évben tíz győzelmet abszolvált, az utolsót ráadásul Abu-Dzabiban, ami kulcsfontosságú volt annak érdekében, hogy letaszítsa a Mercedes pilótáját a „trónról”.
A holland 2022-ben tovább „emelte a tétet”, hiszen abban az évben tizenöt sikerig jutott, így már a Japán GP-n megszerezte második világbajnoki címét. Ezúttal a második helyen Charles Leclerc végzett, megtörve némileg a Red Bull totális dominanciáját.
A 2023-as évben azonban már senki sem tudott érdemben belerondítani a Red Bull teljes dominanciájába. Verstappen 22 futamból 19-et megnyert, ráadásul egy kivételével az összes versenyen dobogón ünnepelhetett.
A holland hat futammal a szezon vége előtt megszerezte harmadik világbajnoki címét, amivel beállította Michael Schumacher 2002-es rekordját. A Red Bull-lal együtt Verstappen számít 2024 abszolút topfavoritjának, ezt talán nem túlzás kijelenteni a fentebb taglalt eredmények tükrében.
Eközben egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy Max Verstappen csapattársa, Sergio Perez a Formula E-ben köthet ki, minek után a sorozat társalapítójával előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.