Mattia Binotto arra számít, hogy a Ferrari nagyon erős lehet Monacóban

Mattia Binotto úgy gondolja, hogy a Ferrari előnyt kovácsolhat Monaco alacsony sebességű pályájából, amelyen sokkal inkább az aerodinamika kerül előtérbe az erőforrás teljesítménye helyett. Az olaszok csapatvezetője a barcelonai harmadik szektort hozta fel példaként.

Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye Monacóba látogat, amely az egyik leglassabb pályája a versenynaptárnak. Mint ismert, a Ferrari habár sokat javított az erőforrása teljesítményén, továbbra is a leglassabbak között vannak a végsebességet illetően, ami a korábbi pályákon érezhetően negatívan befolyásolta a csapat eredményeit.

A maranellói alakulat jelenleg az összesített ponttáblázat 4. helyét foglalja el a csapatok között, a lemaradása a McLarentől mindössze 5 pont. A Ferrari már Barcelonában is remek teljesítményt mutatott fel, mely elsősorban az alacsony sebességű kanyarokból adódott, hiszen az utolsó szektorban felülmúlták a McLarent és a közvetlen riválisaikat.

„Azt hiszem, hogy ez egy nagyon különleges pálya” – jelentette ki Binotto Monacóval kapcsolatban, majd a barcelonai utolsó szektort hozta fel példaként. „Igen, nyilvánvalóan jó leszorítóerővel rendelkezni itt (Barcelonában) az utolsó szektorban jó érzéssel tölt el, továbbá remek előjel Monaco szempontjából, mert bizonyára gyors akarsz lenni a harmadik szektorban Barcelonában.”

Még több F1 hír:

„Ugyanakkor Monacónak rengeteg sajátossága van az autó beállításait és a gumik kvalifikációra való felkészítését illetően” – tette hozzá a Ferrari csapatvezetője, aki szerint a mostani versenyhétvége felboríthatja az erőviszonyokat.

„Az autók teljesen máshogy viselkednek Monacóban, ami megváltoztathatja a képet, de amire nekünk koncentrálnunk kell, az a további tanulás arról, amit ezen a hétvégén tapasztaltunk, hogy a lehető legjobb tervet rakjuk össze Monacóra, illetve hogy maximalizáljuk a teljesítményünket.”

„De nagyon várom Monacót, nyilvánvalóan ez egy nagyon különleges hétvége a számomra. Egy olyan hétvége, amelyen nem voltam szerencsés a múltban, szóval remélem, hogy ezúttal egy jó hétvégéje lesz a csapatnak. Továbbá a harmadik szektort megnézve nagyon versenyképesek voltunk, és habár itt egy kicsit más lesz, úgy tűnik, hogy erős autónk lehet.”

Ilyen lehetne a Fiat festése a Forma-1-ben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner legfőbb tanácsa Schumachernek és Mazepinnek Monacóra
Következő cikk Brown szerint csak idő kérdése Hamilton és Verstappen ütközése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország