BRÉKING

Massa: Olyan, mintha jégen mennék

Felipe Massa a pálya állapotával és a gumikkal sem elégedett: a brazil versenyző szerint a Pirelli túl kemény keverékeket hozott Amerikába.  A ferraris természetesen segíteni fog csapattársának, ha úgy hozza a helyzet. 

Fotó: Scuderia Ferrari

Massa második alkalommal volt gyorsabb csapattársánál idén az időmérőn, de sokkal inkább aggódik a rajtpozíciója miatt, semmint örül annak, hogy legyőzte Alonsót:
 
„Nos igen, a koszos oldalról indulok, ami már eleve egy hátrány. Ha hatodikként jönnék ki az első kanyarból, már az is egy kisebb győzelem lenne. Hogy tudjam, milyen érzés a koszos oldalról rajtolni, kipróbáltam, és elvégeztem egy rajtszimulációt – rosszabb volt, mint esőben. A koszos oldal akkora különbséget fog jelenteni, mint még soha. Komoly lesz”- mondta a Motorsport-Magazinnak.
 
A brazil versenyző a gumikkal sem elégedett Austinban: „A gumik egyszerűen túl kemények ide, és csak az utolsó körökben voltak nagyjából rendben. Amikor kihajtasz a garázsból, olyan, mintha jégen mennél. Végtelenül sok körre volt szükségünk ahhoz, hogy felmelegítsük őket - és még az utolsó nekifutásban is próbálkozni kellett valamivel, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőlük. A Q2-ben több időm volt felmelegíteni őket, így ezért sikerült akkor olyan jó időt mennem, és ezért nem sikerült a Q3-ban. Ez nem az én hibám volt, hanem egyszerűen a gumik hőmérsékletének tudható be.”
 
A futamról a következőket mondta a Ferrari a versenyzője: „A versenyen mindig jobbak vagyunk, szóval abban reménykedek, hogy ismét pont a Red Bullok és a McLarenek mögött lehetünk. De ezt majd csak vasárnap látjuk meg. Nem gondolom, hogy a stratégia miatt olyan sok minden változna, mivel mindenki egyszer fog kijönni – és csak akkor, amikor már muszáj lesz. Elméletileg a gumik az egész versenyt kibírják. Változás csak hiba esetén állhat be. A McLarennel harcolunk a második helyért. A legjobbat akarjuk adni, és a lehető legtöbb pontot gyűjteni, hogy segítsük a konstruktőri bajnokságot. Ha segítenem kellene Fernandónak, természetesen meg fogom tenni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Nagyon sajnálom ezt az időmérőt, látván Hamilton tempóját
Következő cikk Amerikai Nagydíj 2012: Időmérő (végsebességek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország