BRÉKING

Massa: Nem 31 évesen tanultam meg vezetni…

Felipe Massa szerint nem arról van szó, hogy most tanult meg vezetni a Forma-1-ben, és ennek lenne köszönhető az egyre jobb teljesítménye.  Fernando Alonso azt is csodának tudja be, hogy még esélyesek a címre, és nem fogják feladni a mai nap után.  

Fotó: Scuderia Ferrari
Fernando Alonso:
 
„Nem vagyok meglepve ettől a pozíciótól, mivel nem olyan kemény dolog ez, habár fejlődést várhatunk el a tempót illetően egy hét alatt. Szerintem egy jó időmérőt mentem, és elnézve azt, hogyan alakultak az előző versenyek, még mindig van esélyem feljutni a dobogóra. Ez lesz a cél, mert tudom, hogy normális körülmények között nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a győzelemért harcoljunk. Egyben azt is tudom, ha még bármilyen reményem is van a címre, akkor sokkal kézenfekvőbb az, ha Vettel kiesésére számítok, semmint arra, hogy egy olyan pozícióban fog végezni, mellyel elékerülhetek a rangsorban. Nyilvánvalóan egy kaotikus versenyben reménykedek, és az eső egy fontos tényező lehet még akkor is, ha abban az esetben mindenkinek sokkal kockázatosabb a dolog. Az autót nem különösebben az esőre állítottuk be, mivel nem úgy tűnik, hogy ezt kellett volna tennünk. Felipe előttem van? Egy remek időmérőt ment, és a normális szint felett ment, szóval várható volt. Majdnem csoda, hogy úgy érkeztünk meg az utolsó versenyre, hogy még esélyesek vagyunk a címért folytatott harcban. Normális körülmények között szerintem Monzában vagy Szingapúrban elköszönhettünk volna az esélyeinktől. Ennek ellenére itt vagyunk, még mindig játékban, és határozottan nem fogjuk feladni ma.”
 
Felipe Massa:
 
„Hogy meglepődtem-e a pozíciómon? Talán egyesek azt gondolják, hogy csak 31 évesen tanultam meg vezetni, de a viccet félretéve, ez az eredmény annak a ténynek tudható be, hogy a szezon közepétől fogva sokkal jobban érzem magam az autóban, és képes vagyok rendesen nyomni neki. Ami a versenyt és a hozzáállásomat illeti, nagyon egyszerű a helyzet: próbálom a lehető legjobbat tenni a hazai közönségem és a Ferrari rajongói előtt. Egy remek autóm van, még akkor is, ha nem a legjobb az időmérőn, de versenyképes a versenyen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Öröm és bánat: Williams és Sauber
Következő cikk Vettel egy kicsit félénk volt ma az időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország