Massa marad a Ferrarinál, mert nincs meggyőző fiatal a piacon?

Miközben Felipe Massa az időmérőkön nyújtott gyenge teljesítményre panaszkodik, a Ferraritól érkező információk szerint a jelenlegi piacon nincs egy „must have” kategóriába sorolható versenyző. A brazil hosszabbítását Dél-Korea után jelentik be?

Fotó: Scuderia Ferrari

Meglehetősen rossz hangulat uralkodik a Ferrarinál: Alonso tetemes előnye eltűnt a két nullázás miatt, és még rosszabb, hogy semmit sem tehettek ellenne, azaz önhibán kívül történt. A spanyol versenyző közben a fejlesztések teljes hiányára panaszkodik, és ennek hangot is ad. „Hagyjuk, hogy hadd húzódjon félre. Az első frusztráció hatására az ember mond meggondolatlan dolgokat”- mondta Stefano Domenicali.
 
Massa mellékszerepe eddig is nyilvánvaló volt, de a helyzetről sokat elárul, hogy a Japánban szerzett második helye gyakorlatilag senkit sem hatott meg, és minden csapattag Alonso miatt kesergett. A csapatfőnök szerint most is közel állnak a versenyzőhöz, ahogy mindig is tették, de a hangsúly ezúttal nem a nevető szemen volt. Az egyéni bajnokság mellett foglalkozni kellene Massa utódjával/hosszabbításával is, de a paddockból és az istállótól érkező hírek szerint az utóbbira van nagyobb esély - nagyrészt azért, mert minden erejükkel az idei vébére akarnak koncentrálni.
 
„Az időmérő a gyenge pontom. Túl gyakran nehezítem meg a versenyeimet a rossz rajtpozícióval”- mondta a brazil. „Remélem, hogy elég lesz. De teljesen őszintén: mit kellene még jobban csinálnom?”- tette fel a kérdést arra vonatkozóan, hogy mi kell még a 2013-as szerződéshez.
 
Massa 44 pontot gyűjtött a nyári szünet óta, ami 14-gyel több, mint a csapattársa által szerzett egységek száma – természetesen ebben benne van Alonso dupla nullája.
 
Állítólag Nico Hülkenberget és Paul di Restát is figyelemmel követi a Ferrari, de egy ferraris csapattag elmondta: „A fiatalok között egyetlen olyat sem látunk, akiről azt mondhatnánk: rendelkeznünk kell vele”- idézte az Auto Motor und Sport.
 
A legfrissebb variációk szerint a Ferrari a Koreai Nagydíj után jelenti be Massa hosszabbítását, de Domenicali nem szaladna ennyire előre:
 
„Szép volt ismét a dobogón látni, de hogy ezzel bebiztosította a helyét a következő évre? Kérem, hagyja, hogy ne tegyük meg a második lépést az első előtt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING