Massa 5 helyes rajtbüntetést kap, Alonso így már a 7. az amerikai rajt előtt?

A Scuderia Ferrari mérlegeli annak a lehetőségét, hogy kicserélje Felipe Massa autójában a sebességváltót, mely 5 helyes rajtbüntetéssel járna.Ez esetben Fernando Alonso a 7. kockáról várhatná a folytatást Amerikában.  

Fotó: Scuderia Ferrari
Massa eredetileg a 7. helyen fejezte be az időmérő edzést. A brazil eleinte még örülhetett is, hiszen Romain Grosjean autójában ki kellett cserélni a sebességváltót, így a Lotus francia versenyzője visszaesett a 9. helyre.

A Ferrari versenyzője a 6. kockáról várhatja a rajtot, de miután az ő autójában is kicserélhetik a sebességváltót, visszaeshet a 11. helyre.

Mindez a spanyol csapattárs malmára hajthatja a vizet. Alonso két helyről előrébb, a 7. kockáról kezdhetné meg az 56 körös Amerikai Nagydíjat Austinban, mely magyar idő szerint este 20 órakor veszi kezdetét.

2005 és 2006 bajnoka ezzel a tiszta oldalra kerülne, ami a rajtnál nagyon sokat érhet számára a felzárkózást illetően. Taktikai döntés a Ferraritól?

A nagy rivális, Sebastian Vettel marad az élen és jó lehetősége van arra, hogy megvédje a címét, akár ma Austinban. A Red Bull versenyzője 10 ponttal vezet Alonso előtt.

A szabályok szerint a Ferrarinak nem kell indokolnia a sebességváltó cseréjét, így, ha taktikai okból tennék meg azt, nem vonhatnák őket felellőségre.

Ted Kravitz, Sky:
„Átnéztem a sportszabályzatot, és semmi sincs, ami megakadályozhatná a Ferrarit abban, hogy kicserélje Massa váltóját azért, hogy egy hellyel feljebb hozza Alonsót, ráadásul a tiszta oldalra.”

„Mérlegeljük ezt a lehetőséget.” – Ferrari.

A finn MTV3 munkatársa: „Beszéltem Charlie Whiting-gal. A Ferrari kicserélheti Massa váltóját, ha akarják. Nem kell bizonyítaniuk azt, hogy bármi is elromlott volna. Nincs infó róla, hogy így fognak-e tenni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING