Massa: Vettel alatt a legjobb autó dolgozott, de csodálatos munkát végzett

Felipe Massa is elismeri Sebastian Vettel tehetségét, de az is egyértelmű, hogy idén is alatta dolgozott a legjobb autó a Forma-1-ben.

A német versenyző még mindig csak 26 esztendős, de már négy világbajnoki cím áll a neve mellett. Jelenleg olyan pilóták előtt találhatja ezzel magát, mint Michael Schumacher, vagy Fernando Alonso, akik 120 futam után nem tudtak ilyen komoly eredményeket felmutatni.

Néhányan azonban csak a Red Bull zseniális autójának tudják be ezeket az eredményeket. A nemrég a Williamshez aláírt Massa nem feltétlen tartozik ehhez a táborhoz.

„Nem kétséges, hogy mekkora tehetség. Ő egy kiváló pilóta, aki mindent megérdemel, amit eddig megnyert.” – mondta Massa a brazil TotalRace lapnak.

„Sokat beszélnek arról, hogy csak a legjobb autó miatt nyer. Valóban a legjobb autó dolgozott alatta, de csodálatos munkát végzett, és ha továbbra is versenyképes lesz a gépe, akkor többet fog nyerni.”

Vettel sikerei egyúttal az is magyarázhatóak, hogy manapság sokkal hamarabb bemutatkozhatnak a pilóták az F1-ben, mint régen.

„A versenyzők manapság hamarabb bemutatkozhatnak a Forma-1-ben. Senkit sem lehet összehasonlítani a mai versenyzők közül például Fittipaldival, Stewarttal, vagy épp Schumacherrel, aki szintén idősebb volt, mint Vettel, amikor megérkezett ide. Ennek köszönhetően a fiatalabb versenyzőknek nagyobb esélyük van arra, hogy több címet szerezzenek, mint a múltban szereplők.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING