BRÉKING

Massa úgy érzi, hogy egy csalás miatt vesztette el a bajnokságot 2008-ban

Felipe Massa továbbra is elfogadhatatlannak tartja a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történteket, melyek nélkül szerinte megnyerhette volna a bajnokságot.

Azon a bizonyos futamon Nelson Piquet szándékosan nekihajtott a falnak, hogy a spanyol csapattársát, Fernando Alonsót győzelemhez segítsen. Később óriási botrány kerekedett ebből, de akkor már késő volt, és Lewis Hamilton bajnoki címét hivatalosan is bejegyezték.

Massa úgy véli, hogy azon a bizonyos versenyen ment el számára a bajnokság, amit soha nem fog elfeledni. Az évadzáró Brazil Nagydíjon hiába ért be elsőként a célba, Timo Glock az utolsó pillanatban pozíciót vesztett az esőben, így a McLaren brit versenyzője lehetett az, aki felérhetett a csúcsra a drámai finálé leintését követően.

„Azt mondhatnám, hogy Szingapúrban vesztettük el a bajnokságot. Ami akkor ott történt, az erősen hajazott a futballra, amikor lefizetnek egy bírót. Ezek általában nem maradnak büntetlenül, és a végeredmény is módosul. A Forma-1-ben azonban semmi sem történt, az nem volt hatással a végeredményre. Sosem fogok sírni a történtek miatt, de egy kicsit szomorú vagyok miatta, ugyanakkor tudom, hogy előre kell tekintenem.”

Vannak, akik szerint azonban a Magyar Nagydíjon elfüstölt Ferrari motor jelentette a brazil számára a bajnokság elbukását.

„Ezek olyan dolgok, amik a sport velejárói, és megtörténhetnek. De ami Szingapúrban történt, az elfogadhatatlan. Ilyen események nem történhetnek meg. Akkor ott elvesztettem a bajnokságot.”

Piquet és Massa azóta kissé eltávolodtak egymástól.

„Nem vagyok rosszban vele. A történtek után sem mondanám azt, hogy egy frusztrált ember lennék. Boldog vagyok. Egyébként is, itt az ideje, hogy a jövőre koncentráljak. Az utolsó versenyeim következnek a Ferrarival, de hiszek magamban és a képességeimben és abban, hogy nagyon sokat adhatok a következő csapatomnak. Jók a megérzéseim ezzel kapcsolatban és talán hamarosan bejelenthetünk valami fontosat.” - tette hozzá Massa a Motorsport Total hasábjain.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tragédia: meghalt Maria de Villota, a Marussia korábbi tesztversenyzője! (frissítve)
Következő cikk A McLaren egyszerre csak egy autón dolgozik, a Hondával pedig már 10 hónapja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország