BRÉKING

Massa: „Tavaly is nagyon versenyképes voltam…”

Felipe Massa szerint noha tavaly rögtön vereséget szenvedett a csapattársától, nagyon versenyképes volt a Williams volánja mögött.

A tapasztalt brazil pilóta tavaly csatlakozott Sir Frank Williams istállójához, miután a Ferrari hosszú idő után kiadta az útját. Mint az utólag kiderült, ennél jobbat nem is tehettek volna az olaszok Massával, aki azóta a másodvirágzását éli Grove-ban.

Az első közös év a Williamsszel felemásra sikeredett, hiszen Felipének többször is közbejöttek olyan dolgok, melyek megakadályozták abban, hogy a csapattársa előtt végezzen.

Az idei év azonban teljesen más, hiszen Massa konstans módon ott van a jó pontszerző helyeken, miközben úgy tűnik, hogy a finn csapatársát kissé kibillentették az egyensúlyából a ferraris érdeklődésekkel, amikből végül semmi nem lett, mivel Kimi Räikkönen aláírta az új szerződését Maranellóban.

„Úgy gondolom, hogy tavaly is nagyon versenyképes voltam, akárcsak a csapattársam. Az egyetlen dolog, amit változott, az az, hogy az eredmények idén a versenyeken sokkal következetesebbek.” – fogalmazott Massa.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Minden idők legdurvább Bugattija! Egészen elképesztő... Képek, videó! auto-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 14.

Mindeközben Mika Häkkinen igyekezett megvédeni a pártfogoltját.

„Véleményem szerint Valtteri teljes potenciálja egyelőre ismeretlen.” – kezdte a Hermesnek adott interjújában.

„Nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a Williams nagyon szigorú kritériumokat állít fel a versenyzők kiválasztásakor, amikor is a teljesítményt helyezik előtérbe. Valtteri pedig már a negyedik szezonját futja a csapattal, és a következő évben is ott lesz velük.”

„Eljön a nap, amikor majd egy győztes autót fog kapni, és a finnek is büszkék lesznek rá.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így bolondoznak Szingapúr előtt a Toro Rosso újonc versenyzői
Következő cikk Webber szerint eljött az idő Button számára, hogy elhagyja az F1-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország