BRÉKING

Massa: Szükségem volt arra, hogy elhagyjam a Ferrarit

A Williams Martini Racing brazil versenyzője egy egészen őszinte interjút adott a Forma-1 hivatalos weboldalán.

massamartini
A tapasztalt versenyző, aki 2008-ban kis híján bajnoki címet ünnepelt az F1-ben, majd 2009-ben a Magyar Nagydíj időmérő edzésén majdnem az életét vesztette egy súlyos balesetben, a Williams istállónál virágozhat ki újra.

Felipe Massa is nagyon pozitívan értékelte a téli teszteket.

„Mit is mondhatnék? Nagyszerű érzés! Már Jerezben elkapott ez az érzés, ami nagyon jó volt, és Bahreinben az utolsó teszten még egy lépést tett meg előre az autó, mely megbízhatónak bizonyult. Ez olyasvalami, ami mindig pozitív, de még mindig nehéz megmondani, hogy hol állunk a mezőnyben, és továbbra is két lábbal a földön kell maradnunk, valamint nem gondolhatjuk jobbnak magunknál, mint amilyenek valójában vagyunk. De nagyon izgatott vagyok a dolgaink miatt, melyek eddig jól alakultak, és ez egy jó kezdet számunkra. Az egyik legfontosabb dolog az első versenyt illetően az, hogy versenyképesek legyünk, de a megbízhatóság is ott szerepel a listán. Tudjuk, hogy ez jelenti az egyik kulcsot a bajnoki címért.”

A tapasztalt versenyzőnek már ennyi idő is elegendő volt arra, hogy megszokja az új autó kezelhetőségét.

„Igen, ezen a területen sincs gondom. Élvezem azt, amikor az autót vezetem. Vettem a fáradtságot arra, hogy egyből megértsem az autót és a megfelelő beállításokkal dolgozzak tovább. Azt hiszem, nagyon jó munkát végeztünk a csapattal, és mindent kipróbáltunk, amit akartunk. Azonnal láttam a fejlődést az autón – mindezt egyik napról a másikra sikerült elérnünk. Sok boldogságot jelentett számomra, miközben folyamatosan fejlődni tudtunk. Ezeken a napokon másnak érzed az autót. Amikor elkezdtünk Bahreinben tesztelni, és miután megnéztem, hogy mit csinál a csapattársam, nem voltam biztos benne, hogy lehetséges lesz megfutni a teszt legjobb idejét. Később azonban az újabb munkaórák után mindez már lehetséges volt. Ez is azt mutatja, hogy mennyi van ebben az autóban. Még mindig sokat kell fejlődnünk, és megértenünk azt, hogy mi folyik a háttérben. De a csapat jó munkát végez.”

Massa most egy egészen eltérő munkakörnyezetben és új szakemberekkel dolgozik a Williams-nél.

„Van egy kis változás a mérnöki oldalon is. Hosszú ideig Rob Smedley mellett dolgoztam, de most Andrew Murdoch a mérnököm, aki persze egy másik srác, de nagyon elégedett vagyok vele. Jó szakember és intelligens. Az akcentusát nem olyan könnyű megérteni, mert Írországból származik. Soha nem éltem Angliában, így az angol nyelv ezen a szinten nem olyan könnyű számomra. És vannak bizonyos szavak, melyek eltérőek az eddig megszokottakhoz képest a kormánykeréken. De összességében mindez rendben van. Az elején igazán nehéz volt, mivel egy angol csapat másképp dolgozik, mint egy olasz. Most azonban már minden automatikus, és jól működnek a dolgok. Ennyi idő után már sokkal jobban értem a dolgokat, és minden úgy történik, ahogy én azt szeretném.”

Vannak dolgok, melyek azonban nem változtak.

„Ami a mérnököket illeti, nem beszélhetünk olyan nagy különbségről a munka területén. Ha megnézzük a mérnököket a Ferrarinál, akkor láthatjuk, hogy ott kevés olasz és sok különböző ember dolgozik. Ez nem sokban különbözik a Williams-nél. Mérnöki szempontból mindez nem sokban tér el. De a mechanika, a légkör, a mentalitás és a csapat teljesen más. A Ferrari nagyon nyitott, ahol a szerelők soha nem tudnak csendesen dolgozni. Soha nem látsz úgy olaszokat vitatkozni, hogy ne ráznák a kezüket. Az angolok nagyon csendesek és nagyon korrektül beszélnek hozzád.”

Melyik a jobb?

„Őszintén szólva nagyon élvezem az itteni létet. Én is nagyon nyitott és latin vagyok.

Próbáltam egy kicsit átadni ebből. Először is, nagyon elégedett vagyok a választásommal. Amikor új csapatot kezdtem el keresni, sok dolgot néztem meg a lehetőségeket illetően. Sokat gondolkoztam ezen, és annyi emberrel megpróbáltam beszélni erről, amennyivel csak lehetséges, miközben sok mindent próbáltam megérteni. Sokan azt mondták, hogy a Mercedes elöl van, és nagyszerű munkát végzett az új motorjával. Ez járt a fejemben és egy Mercedes motorral akartam versenyezni. Másodszor, sok csapat több mérnököt is vesztett, akikkel beszéltem. Sok dolgot hallasz ilyenkor, és bizonyos csapatok még fizetni sem tudtak. Amikor elkezdtem beszélni a Williamsszel, egy nagyon más hangulatot és gondolkodásmódot éreztem. Láttam, hogy ez a csapat nagyobb akar lenni, és oda akarnak eljutni, ahol a múltban volt. Ezzel együtt új szakemberek is éreztek a csapathoz. Nagyon meleg fogadtatásban volt részem, és ez egy újabb fontos pont volt. Amikor első alkalommal ellátogattam a gyárba, azt gondoltam magamban, hogy ez az, amit akarok. És amikor először vezethettem a csapatnak, szintén nagy boldogság töltött el. Megkönnyebbülést is jelentett számomra, hogy helyesen döntöttem.”

masb1

Az új csapatnál a nyomás is kisebb.

„Azt hiszem, igen. A nyomás egyértelműen kisebb. Mindig van rajtad nyomás, különösen, ha versenyképes vagy, és ez magas marad. Most azonban a nyomás más, ami engem illet. A Ferrari egyértelműen a legismertebb csapat a Forma-1-ben, ezért gondolom úgy, hogy a nyomás nagyobb. Itt most sok tekintetben közelebb érzem magam a csapathoz. Boldog vagyok. Ez volt a helyes döntés tőlem és azt hiszem, ez volt a megfelelő idő arra, hogy váltsak. Úgy vélem, szükségem volt arra, hogy váltsak és egy új kihívást találjak magamnak, valamint új emberekkel dolgozzak együtt. Ez egy kis extra motivációt is jelent.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Renault: Továbbra is a Red Bull a legfontosabb számunkra és a Mercedes már nem sokáig lesz a legjobb
Következő cikk Hamilton: Rajongóként is nagyon várom már az új F1-es szezont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország