Massa szerint veszélyes is lehet a Pirelli gumiválasztása Interlagosban - Túl visszafogott a cég?

Massa szerint veszélyes is lehet a Pirelli gumiválasztása Interlagosban - Túl visszafogott a cég?

Felipe Massa nem érti, miért kell a legkeményebb gumikat vinni a hazai versenyére, mivel az akár veszélyesnek is bizonyulhat. A gumiszállító cég sportvezetője nem ért egyet.

Szocsiban a lágy és közepes keverékek gondoskodtak az egy kiállásról és az unalomról, igaz, a pálya felszíne is szokatlanul sima volt, a versenyzők még sehol sem láttak ilyet, jegyezték meg páran. A Pirellik idén keményebbek, mint tavaly, ráadásul a gumiszállító is konzervatív választásokat hoz a korábbi önmagához képest. Interlagosban a közepes és kemény abroncsok kerülnek majd bevetésre, a szezon utolsó előtti futamán.

Massa nem valami boldog. "Interlagos sosem volt olyan pálya, amin szükséged lett volna a kemény és közepes abroncsokra"- kezdte Massa. "Lehetséges lenne a lágy és szuperlágy abroncsokat használni. Ha konzervatív vagy, akkor talán a lágyat és a közepeset. Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a közepeset és a keményet választották. Hideg lehet, félig-meddig vizes is. Ha felteszed a kemény gumikat, akkor veszélyes is tud lenni. Nem értem a döntést"- jegyezte meg.

//

Post by www.f1-live.hu.

Massa felhívta a figyelmet még egy pontra, ami az abroncsok ellen szól. "Idén új aszfalt van Interlagosban. Ha új aszfalton autózunk, akkor mindig könnyebb az abroncsok dolga. Fogalmam sincs, miért választottak olyan kemény gumikat."

A Williams versenyzője elmondta, már személyesen is utánajárt a kérdésnek a Pirellinél, megkérdezett egy munkatársat. "Azt mondta, igazam van. Azt feleltem, hogy változtatniuk kellene a választékon. Erre csak annyit mondott, hogy ő ebben nem dönthet. Azt követeltem tőle, menjen oda olyan munkatárshoz, aki dönthet ebben. A verseny nem holnap lesz. Még van pár hét addig."

Massa megtette, amit meglehet. "Más versenyzőkkel is beszéltem már. Már az FIA-hez is odamentem. Többet nem tehetsz."

Paul Hembery, a Pirelli sportfőnöke nem ért egyet williamsessel. "Történetesen mindig kemény gumikkal mentünk ott. Most új aszfalt van. Majd még egyszer leellenőrizzük a dolgot. Ha technikai oka van annak, hogy lágyabb gumikkal menjünk, akkor hagyjuk, hogy beleszóljanak. Minden versenyzőnek megvan a maga kívánsága. Interlagos a harmadik legnehezebb pálya az oldalirányú erők tekintetében. A hőség problémákhoz vezethet. Ezért is maradunk szívesebben a konzervatív oldalon"- idézte az AMUS.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING