Massa szerint van mit javítani az FIA-n: kiket vesznek fel stewardnak?!

Massa szerint van mit javítani az FIA-n: kiket vesznek fel stewardnak?!

Felipe Massa továbbra sem békült ki a Hockenheimben történtekkel, de szerinte ideje magunk mögött hagyni a múltat, és Magyarországra koncentrálni. Elmondta, szívesen jön hozzánk, és remek kapcsolatot ápol az orvossal, aki műtötte 2009-ben.

Ez a futam lehet a Williams számára az, melyen végleg megmutatják, hogy képesek második erő lenni a Mercedes mögött, ugyanis, ha jól mennek egy lassú, tekergős helyszínen, akkor mindenhol képben kellene lenniük.

"Talán igen"- felelte Massa a Williams motorhome-jában. "Ez egy olyan pálya, ami segíthet más csapatoknak, mint például a Red Bull és a Ferrari, és elnézve a legutóbbi futam eredményét, szerintem itt is versenyképesek lehetünk. Várnunk kell, majd meglátjuk, hogyan viselkedik itt az autónk"- folytatta a brazil versenyző, aki kénytelen korábbi verziójú padlólemezt használni ezen a hétvégén, mert Németországban megsérült a legutóbbi fejlesztés.

"Szerintem ezen a pályán is versenyképesek lehetünk. Ez után pedig sok olyan helyszín jön, melyeken még inkább azok lehetünk. Biztos vagyok benne, nagyon erős lehet a szezon második fele; Monza, Spa, USA, Brazília. Az is elképzelhető, hogy az autó mindenhol jó lesz. Koncentrálni kell, és azt hinni, hogy minden pályán jó lehet a gép."

Ezek szerint közelebb lehetnek a Mercedeshez az időmérőkön is? "Nem lesz könnyű"- reagált. "Határozottan nem lesz az. Ugyanakkor az sem lehetetlen, néhányan ezen pályák közül közelebb leszünk hozzájuk."

2009-ben egy emlékezetes baleset történt itt vele, amit nehezen lehetne kitörölni. Elmondta, 5 évvel később is kellemes érzés visszajönni ide. "Remek érzésekkel jövök el ebbe az országba. Sok barátom van, az emberek szívesen támogatnak engem"- felelte. "Bárhova megyek, a hotelbe, reptérre, nagyon sok rajongóm van itt. Kellemes itt lenni, különleges hely számomra. Remélem, mindezt pozitív energiakánt tudjuk használni egy jó hétvége érdekében."

//

Post by www.f1-live.hu.

Természetesen még mindig tartja a kapcsolatot azokkal, akik ellátták a kórházban. "Még nem mentem el, mert csak most érkeztem. Ha lesz rá időm, akkor jó lenne elmenni. Egyébként folyamatosan tartom a kapcsolatot az orvossal, aki operált engem. Remek a kapcsolatunk."

Kitért a hockenheimi esetre is, mely sok pontba került neki. "Kár, hogy egy ilyen baleset volt az első kanyarban. De előre kell tekintenünk. Erre a hétvégére, mivel nagyon sok minden történhet és versenyképesnek kell lennünk."

Persze nem maradt ennyiben a dolog. Továbbra is tartja az álláspontját, miszerint a fiatalok az első kanyarban akarnak futamot nyerni.

"Szerintem túl agresszív volt"- mondta Magnussenről. "Két autó is volt ott, még az általa vett ív sem volt jó, túl gyorsan jött belülről. Így gondolom. Ő is pontokat bukott emiatt, nem csak én. Az biztos, hogy én sokat buktam. Én nagyon óvatos voltam abban a kanyarban, mert Valtteri is ott volt előttem. Az autómból egyszerűen lehetetlen lett volna tudni, hogy van még valaki más is ott. Nem láthattam őt, mert mögöttem volt."

A stewardok úgy döntöttek, hogy senkinek sem jár büntetés, de a szövegezés szerint inkább Massa volt a ludas, mert ő találta el a McLarent, igaz, "nem szándékosan".

"Ebből is látszik, hogy sokat kell még javítani az FIA-n"- felelte. Tehát mindenki téved, csak ő nem? - kérdezett vissza egy brit kolléga. "Tehát azt gondolod, hogy az én hibám volt?!"- reagált Massa. "Az én hibám volt az első versenyen is Ausztráliában... Mindegy. Ha a stewardok így gondolkodnak, csodálkozom, kiket vesznek fel stewardnak...?"

Magnussen azt mondta, nem volt hova mennie. "Hány versenyen okozott gondot az első körben?"- vágott vissza. "Ha jobb lett volna a rajtom, akkor nincs ez. De nincs 'ha'. Szerintem hagyjuk a múltat, és éljünk a jövőnek. Koncentráljunk erre a hétvégére. A múlt már nem fog változni"- mondta Massa, aki nem beszélt azóta a mclarenessel. "

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Williams megelőzte a Ferrarit, de mindez nem elég. "Mindenkit meg kell előzni!"- tűzte ki a célt. "Van még egy csapat, mellyel felvehetjük a harcot, és ez a Red Bull. Mindent meg kell tennünk, amit csak lehet, hogy a körülöttünk lévő autók előtt lehessünk. Senki sem számított arra, hogy a legjobb hárommal leszünk harcban. Ez mindenki számára különleges a Williamsnél. Minden remek irányba halad, és ez igaz a fejlesztésekre is. Remélem, ennél többre is képesek leszünk a szezon végéig."

Mint kiderült, nem kell aggódnia a jövője miatt, mert 2015-re is van szerződése. "Igen, szóval nem írhatjátok le azt, amit valóban gondoltok"- mondta viccelve.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING