Massa szerint könnyen lehet, hogy Alonso visszatérése Schumacherére fog hasonlítani

Felipe Massa, Fernando Alonso egykori csapattársa beszélt arról, mit lehet várni a spanyol visszatéréséről és hogy milyen riválisok voltak, amikor még mindketten a Ferrarinál versenyeztek.

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Ferrari Media Center

2021-ben, két év kihagyás után visszatér a Forma-1-be Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok harmadszor szerepel a bajnokságban a Renault-val, miután több kategóriában, például a megbízhatósági versenyeken, az Indy 500-on és a Dakar-ralin is részt vett, illetve megnyerte a WEC-t és a le mans-i 24 órás versenyt.

Alonso Raikkönennel együtt lesz a rajtrács veteránja, amelyen, ha Juki Cunoda is felkerül a sorozatba, egy 2000-es születésű pilóta is helyet kap. Alonso egykori csapattársa, Felipe Massa szerint a visszatérésnek lesznek ismeretlen tényezői és azt sem zárja kizártnak, hogy a Mercedeshez visszatérő Michael Schumacher második etapjára emlékeztet majd.

Még több F1 hír:

A brazilt a spanyol AS kérdezte: „Fernando egy fenomén, nem sok hozzá fogható tehetség van. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nem élcsapatba tér vissza és kihagyott két évet. Ahogy Schumachernek, ez neki is a hátrányára válhat. A korának is nagy jelentősége lehet, jövőre már 40 éves lesz és 20-25 évesekkel fog versenyezni. Persze a Forma-1-nek jó hír, ha ott van a mezőnyben.”

2008 világbajnoki második helyezettje emellett összehasonlította azt is, milyen volt a két versenyző csapattársa lenni: „Határozottan Alonso volt az, akivel keményebb küzdelem volt kettőnk között.”

Még több F1 hír:

„Schumacherrel csak egy évig használtuk közösen a bokszot, és inkább egyfajta tanárként tekintettem rá, Alonsóval viszont sokat csatáztunk. Szerintem Schumacher volt a jobb versenyző kettejük közül, de Fernandónak nem volt olyan sokáig erős autója, mint neki.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nem feltétlenül a teljesítménye vonzza a Red Bullhoz Hülkenberget?
Következő cikk Ezért nem hagyta a Haas, hogy Magnussen kiálljon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország