Massa szerint könnyen baj lehet az Alonso-Raikkönen párosból

Felipe Massa nem olyan derűlátó a Ferrari 2014-es felállását illetően, mivel mindkét bajnokot ismeri, és úgy véli, gondok lesznek. A brazil versenyző biztos benne, hogy Fernando Alonso barátként tekint rá.

Miközben Massa próbál ülést találni magának a következő szezonra, mindenki azzal foglalkozik, vajon hogyan sülhet el az Alonso-Räikkönen duó. Massa azok közé tartozik, akik inkább problémákat, semmint sikeres együttműködést vizionálnak.

„A pályán és azon kívül egyaránt ismerem Fernandót és Kimit, és kiváló versenyzőknek tartom őket, de attól tartok, összetűzésbe fognak keveredni, amikor a csapaton belüli osztozkodásról van szó”- mondta Massa a Globo TV-nek. „Azt mondtam a főnököknek, hogy addig lélegezzenek, ameddig lehetséges, mivel a következő szezontól nehéz lesz”- jegyezte meg a brazil.

Massa egyaránt volt csapattársa Räikkönennek és Alonsónak, ráadásul a Ferrarinál – végül távoznia kell, mert a két bajnok egymás mellé fog kerülni. Idén még dobogón is álltak együtt Spanyolországban.

„Biztos vagyok benne, hogy Fernando kedvel engem. Kellemes kapcsolatot ápolunk, és biztos vagyok benne, személyes barátjának tart engem, ahogy én is őt. Kimi és én szintén jó barátok vagyunk; most sokkal inkább, mint amikor csapattársak voltunk.”

A Ferrari távozó versenyzője hangsúlyozta, Szingapúrtól kezdve nem támogatja Alonsót. „Mostantól nem fogok Fernandóért versenyezni. Csak magamért fogok dolgozni péntektől. Minden egyes alkalommal támadni fogok, minden körben. Elérkezett az ideje, hogy magamról gondoskodjak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING