Massa szerint hülyeséget csinált Alonso azzal, hogy átigazolt az Aston Martinhoz
Felipe Massa nehezen érti, hogy Fernando Alonso miért csatlakozik az Aston Martinhoz a következő szezonban. A korábbi Forma-1-es pilóta szerint első ránézésre jobb lett volna, ha a spanyol marad az Alpinánál.

A brit csapat hétfőn jelentette be, hogy Alonso pótolja Sebastian Vettelt, aki a szezon végén távozik az Aston Martintól. Bár ez lehetőséget kínál Alonsónak arra, hogy még néhány szezonon át a Forma-1-ben versenyezzen, Massa szerint ez rosszul végződhet számára.
„Szerintem az Aston Martin sokat nyerhet azzal, hogy Fernando ott van, nem tudom, hogy Fernando sokat nyerhet-e azzal, hogy ott van az Aston Martinnál. Fernando számára a legfontosabb, hogy versenyképes autója legyen, hogy megmutathassa, mire képes" - értékelt Massa a Sky Sporsnak adott interjúban.
Mivel az Aston Martin az idei szezonban a rajtrács utolsó helyeiért küzd, kevés esély látszik arra, hogy az istálló 2023-ban hirtelen a világbajnoki címért szálljon harcba. Úgy tűnik tehát, hogy Alonsónak a pontokért kell majd harcolnia. „Ez szerintem nem lesz igazán érdekes számára" - mondta Massa.
Az Alpine abban reménykedett, hogy Alonso távozásának híre után Oscar Piastrit megszerezheti, de a pilóta azt mondta, hogy nem tud semmiről, és nem hajlandó csatlakozni a francia csapathoz. Maga a csapat azt mondja, bízik abban, hogy Piastrit tartani tudja a szerződésében foglaltakat, és a következő évben Esteban Ocon mellett versenyzik majd.
Alex Albon többéves szerződést írt alá a Williamsnél!
Íme a Spái 24 órás videós összefoglalója:
Horner Verstappenről: Rajta van az 1-es rajtszám az autóján, ezért lett higgadt
Wolff: a Hungaroringen minden összejött, de nem biztos, hogy meg tudjuk ismételni
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.