Massa szerint egyértelmű, Russellnek hol a helye jövőre

A korábbi bajnoki ezüstérmes pilóta, Felipe Massa szerint az lenne a helyes döntés a Mercedes részéről, ha 2022-től már George Russell ülne Lewis Hamilton mellett a másik autóban. Ezt a helyzetet pedig a saját 2006-os helyzetével állította párhuzamba.

George Russell, Williams arrives

Mark Sutton / Motorsport Images

Továbbra is folynak a találgatások, hogy kit választ majd a címvédő gárda Hamilton mellé a következő szezonra. A döntésre vélhetően a nyári szünet környékén már sor kerülhet, és Toto Wolff elmondása szerint a teljesítmény lesz majd a meghatározó tényező.

Valtteri Bottas eddigi legrosszabb mercedeses szezonkezdését produkálja, miközben Russell szépen teljesít, erős versenyei vannak, de pontot még nem tudott szerezni a gyengécske Williamsszel. Ennek ellenére erősödnek a hangok, melyek szerint a brit tehetség lehet inkább a befutó.

A korábbi brazil pilóta, Massa úgy látja, hogy Russellnek kéne adni azt az ülést. „Ha van egy fiatal versenyződ, akkor bele kell fektetni, hogy egy napon ő legyen majd a húzóember. Úgy vélem, hogy a csapatnak elég bátornak kell lennie, hogy meglépje ezt a megfelelő időben” – nyilatkozta Massa a Motorsport.com brazil kiadásának.

Még több F1 hír:

„Russellnek már van tapasztalata az F1-ben. Az egyetlen futamon, ahol jó autója volt, övé lett volna a győzelem, ha a Mercedes nem hibázik. Az lenne a korrekt dolog, ha megtörténne a váltás, és ez egy fontos változtatás lenne. Hamilton lesz a csapattársa…”

„Amikor én a Ferrarihoz kerültem, Schumacher volt mellettem, és az remek volt. Egy fiatal versenyző esélyt kap egy tapasztalt bajnok mellett. Utána már csak azon múlik, hogy milyen munkát végez. Remélem, hogy ez fog történni, mert Russell megérdemli a lehetőséget” – vélekedett Massa.

Ezek után kicsit kitért még a 2006-os szezonra, és hogy milyen volt Schumacher mellett versenyezni. „Úgy vélem, hogy kiváló tanulási lehetőség volt. A szezon első felében még nehéz dolgom volt, utána viszont már minden futamon a pole-ért és a győzelemért mentünk. A végén megérte a tanulás, kétség sem férhet ehhez. Utána több évet kaptam egy nagy csapatnál.”

Russell szerint ez volt karrierje eddigi legjobb williamses versenye

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így fest a hétvégi Stájer Nagydíj menetrendje
Következő cikk Mercedes: még megállíthatjuk a Red Bullt az F1-es bajnoki címért folytatott csatában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország