Massa szerint a Williams hátrafelé lépked

Felipe Massa és Lance Stroll is a Q1-ben ragadt, ami elég szokatlan a Williamsek esetében. A brazil úgy véli, jó köridőt ment, azonban az autó túl lassú. Stroll egyetért vele.

Massa a 16. helyen végzett a Belga Nagydíj időmérő edzésén, és a brazilnak további öt rajthellyel hátrébbról kell majd nekivágni a holnapi versenynek.

"Nem vagyunk hozzászokva a Q1-es kieséshez. A 15. vagy a 16. hely pedig már tulajdonképpen mindegy is. Most ez van. A köridőmet ennek ellenére jónak tartom, de az autónk nem elég versenyképes." - mondta Massa a Sky Sports F1-nak. 

"Láthattuk a fő problémáinkat, hiszen míg a többiek fejlődnek, addig mi hátrafelé haladunk. Nyilvánvalóan javítanunk kell a fejlesztései folyamatainkon, és hatékonyabb alkatrészeket kell elhoznunk a pályákra. Jobb autónk kellene, hogy legyen, és akkor ez nem történne meg."

"Azt hittük, ma kevesebb problémánk lesz, hiszen az autóhoz és a pályához is gyorsan hozzászoktam, és szerintem jó köridőt is mentem. Ennyi volt ma a gépben."

"Holnap olyan pozícióból indulhatok, ahonnan már semmit sem lehet veszíteni. Mindent meg fogok próbálni, és már akkor is nagyon szerencsésnek tartom magam, ha egyetlen egy pontot be tudunk zsebelni."

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

Strollnak még esélye sem volt egy második gyors körre, és az autót illetően is egyetért a csapattársával. Gyorsabbnak kell lenniük. A kanadai 18. lett.

"A hátsó véglap letört. A Q1-ben nem is tudtam kimenni egy második gyors körre, ami elég szerencsétlenül jött ki." 

"Egy versenyképesebb autóra lenne szükségünk, mind a kanyarokban, mind az egyenesekben. Mindenhol gyorsabbá kell válnunk. Nincs elég tempónk."

"A pályán alapvetően nem vagyunk olyan rosszak, az egyenesekben sem, de összességében sokat szenvedünk." 

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Felipe Massa , Lance Stroll
Csapatok Williams
Cikk típusa BRÉKING