Massa szerint a Ferrari nem túl gyors az esőben

A brazil pilóta nem sok jóra számít a folytatást illetően, noha ez lesz élete utolsó F1-es versenye a Ferrarival Brazíliában.

Felipe Massa

Összességében ez egy nehéz és kemény nap volt, miután délelőtt és délután is sokat esett az eső. Gyakorlatilag egész nap esett, ami nagyban megnehezítette a dolgunkat. Ennek köszönhetően nem tudtunk sokat foglalkozni a beállításokkal és a gumikkal sem. Jó lett volna kipróbálni a 2014-es abroncsokat, de erre most nem volt lehetőség.

Nagyon kevés kört tettünk meg és azt is mondhatnám, hogy ez egy haszontalan két edzés volt. Ha megnézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az autónk nem igazán volt versenyképes az esőben. Vigyáznunk kellett, mert szombatra és vasárnapra is esőt mondanak, így nem lett volna túl ideális, ha a gumikat elkoptatjuk.

Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy holnap versenyképesebbek legyünk. Az előrejelzések szerint marad az esős hétvége, így mindenre fel kell készülnünk. Minden körülmények között a legjobbat kell majd nyújtanunk, ami nem lesz könnyű.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING