Különleges esemény

Massa szerint a Ferrari idén valóban bajnok lehet a Forma-1-ben

A Ferrari korábbi versenyzője és „majdnem bajnoka” is látja a potenciált az olaszokban, akik idén akár még bajnokok is lehetnek.

Felipe Massa, Williams

Fotót készítette: LAT Images

Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40

A Ferrari legutóbb 2007-ben ünnepelhetett egyéni címet az F1-ben. Ennek idén lesz 10 éve, de 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is rettentő közel voltak ahhoz, hogy újabb trófeát tegyenek zsebre.

A tavalyi szezon gyengére sikeredett Maranello számára, és csak a harmadik helyen fejezték be a bajnokságot a Mercedes és a Red Bull mögött. A háttérben azonban sok fejlesztést és átalakítást eszközölt a vezetőség, aminek köszönhetően lényegesen jobban szerepelhetnek 2017-ben, mint 2016-ban.

Ennek az első igazi jele Sebastian Vettel győzelme volt az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon. Kimi Räikkönen komoly problémákkal küszködött a feltehetően rossz beállítás miatt, így a következő futamtól kezdődően már a finn „Jégember” is ott lehet a győzelemért folytatott harcban.

Felipe Massa a Motorsport.com hasábjain elmondta, őt is nagyon meglepte a Ferrari ereje, de örül a korábbi csapatának és úgy gondolja, idén bajnokok lehetnek, mert az SF70H valóban erősnek tűnik.

„Nagyon meglepett a Ferrari. A 2016-os problémák után sok szakértő meg volt győződve arról, hogy nehézségeik lesznek, amik hatással lesznek az idei szezonra. Kívülről azt láthattuk, hogy a Ferrari végig fejlesztette a 2016-os autóját, ami alapesetben hátráltatná a 2017-es gép fejlődését. A Ferrari ehelyett nagyszerű munkát végzett.”

„Az autójuk azonnal versenyképes volt, és szerintem a Ferrari képes vele megnyerni a bajnokságot. A Mercedes valószínűleg gyorsabb náluk egy-két tizedmásodperccel, de Sebastian Vettel megerősítette, hogy képes ott lenni, és minden hibát képes kihasználni az ellenfele részéről, bármilyen kicsi is legyen az.”

„Ezzel együtt jót tesz a sportnak az, hogy más nevet is láthatunk a dobogó legfelső fokán. És persze remélem, hogy én is képes leszek minden lehetőséget megragadni, mert úgy érzem, idén lehet pár sanszunk.” – tette hozzá Massa, aki az Albert Parkban a 6. helyen ért célba a top-csapatok mögött a Williamsszel.

„Nagyon elégedett vagyok a hétvégénket illetően. Jól kezdtünk, és fontos pontokat szereztünk. Természetesen a különbség elég nagy a top-csapatokhoz képest, és egyértelmű, hogy ez a szabályváltozásoknak tudható be. A nagyobb pénzügyi források segítettek nekik ebben. A Red Bull még nem mutatta meg a teljes potenciálját, mert 0,5 másodperccel van a Mercedes és a Ferrari mögött, míg a mi hátrányunk kétszer ennyi.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes csökkenteni akarja autói súlyát!
Következő cikk A jelenlegi állás szerint Alonso rendelkezik a legtöbb rajongóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország