BRÉKING

Massa szerint a debütálása óta nem sokat változott a Forma-1

Felipe Massa egy igen érdekes nyilatkozottal állt elő, miszerint az ő meglátása szerint nem sokat változott a Forma-1 a bemutatkozása óta.

Felipe Massa, Williams

Felipe Massa, Williams

Sutton Images

Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40 runs wide

A 36 esztendős brazil 2002-ben debütált a királykategóriában. Massa azon szerencsések között volt, akik a V10-es és a V8-as motorokkal is versenyezhettek. A tapasztalt pilóta azonban nem lát sok különbséget a mostani és az akkori F1 között.

„Amikor elkezdtem a Forma-1-ben versenyezni, az előzés nagyon nehéz volt. DRS sem volt, és mindenki emiatt panaszkodott.” – mondta Massa a lapunk kérdésére.

„Akkor azt mondták, hogy előzésekre van szükségünk, miközben nem tudunk szorosan a másik mögött autózni. A top-csapatok közben más szinten voltak, mint a többiek, és minden túl drága volt.”

„Mi a különbség a mostanihoz képest? Nem igazán látok nagy változást. Talán abban az időben a csapatok még több pénzt költöttek, mint most, de a legjobb és a legrosszabb között ugyanúgy hatalmas volt a különbség, mint jelenleg.”

„Ez a Forma-1, és remélhetőleg mindez változni fog a jövőben, de most nem látok nagy különbséget.”

Felipe a kihívásokban sem lát különbséget a versenyzőket illetően. Szerinte az ugyanolyan, mint volt.

„Az autók különbözőek, de mentálisan, a vezetésében és abban, hogy a legtöbbet hozzuk ki az autóból, nem különböznek egymástól. Egyszerűen csak az autók mások, ahogy a szabályok, a gumik és a motorok is. Ahhoz, hogy egy F1-es versenyző legyél, a legjobbnak kell lenned, és a legtöbbet kell kihoznod az autódból.”

„Mindig is ilyen volt az F1, és ez nem különbözik attól, mint amikor elkezdtem itt versenyezni. A dolgok működése nem igazán tér el a korábbitól.” 

2009-ben drasztikus szabályváltozások történtek a teszteléseket illetően, és Massa szerint ezzel a tapasztaltabb pilóták még értékesebbek lettek. A brazil 2001-ben tesztelte első alkalommal a Sauber-t, és 2008 év végéig 260 hivatalos tesztnapon vett részt. Az elmúlt 9 és fél évben ez már csak 66 nap volt.

„A tapasztalat néha sokat érhet, de a fiatalabb versenyzőknek megvan a lehetőségük és sok versenyen vehetnek részt, amiből tanulhatnak. Ezzel előre láthatsz néhány dolgot, még mielőtt bármi történne. Szóval valószínűleg több tapasztalattal rendelkezem, de nem hiszem, hogy ez annyira különbözne. Egy jó versenyző, az jó versenyző.” 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 29 éve, hogy elhunyt Enzo Ferrari: egy nagyon szomorú nap
Következő cikk Nagyobb fejtörést okoz a halo az F1-mérnököknek, mint sejtették

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország