BRÉKING

Massa szerencsét „vásárolna” magának

Felipe Massa nagyon bízik benne, hogy a szezon második felében lényegesen szerencsésebb versenyek következnek számára.

A tapasztalt brazil versenyző nagy lehetőségként értékelte azt, amikor aláírt a Williams istállóhoz, mely tavaly egy igen gyenge szezont zárt. Az új szabályok és az 1,6 literes V6-os motorok azonban meghozták a kellő áttörést a legendás brit istálló számára, mely szerkezetileg is teljesen átalakult 2014-re.

Már a téli teszteken is látni lehetett, hogy Sir Frank Williams csapata rendszeresen harcban lehet a jobb helyezésekért és ez végül így is lett. 11 futamot követően a Williams a 4. helyen áll, de közel van a Ferrarihoz és ha a csapat erejét nézzük, akkor még a második pozíciót is megszerezhetik, köszönhetően a Mercedes motorerejének az egyenesekben. A következő két futamon Spa-ban és Monzában különösen érdemes lesz figyelni a csapatot.

Valtteri Bottas jelenleg az ötödik 95 megszerzett ponttal, addig a brazil csapattárs neve mellett csak 40 egység szerepel. Ez azonban többek között annak is betudható, hogy Felipe nem volt valami szerencsés az idény első felében. Gondoljunk csak az első futamra Ausztráliában, ahol Kamui Kobayashi egy fékhiba miatt rohant bele, noha Massa a dobogóért harcolhatott volna.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A szerencsének mindig is szerepe volt a sportban, bárki bármit mond. 2008-ban sok minden úgy alakult számomra, ami nem volt éppen szerencsés, de ilyen a sport. Most már csak előre tekintek, és bízom abban, hogy a Williamsszel lesz lehetőségem egy hasonlóan erős szezont futnom, melynek a végén bajnok lehetek.”

„Az idei év szintén nehéz a Mercedes erőfölénye miatt, de azt hiszem, összességében elégedettek lehetünk, mert egy nagyon jó alappal rendelkezünk a következő évre, amikor is nem fognak sokat változni a szabályok. Ez biztató, mivel az autónk nagyon erős, amire lehet építkezni.”

„Sajnos eddig sok olyan futamon volt, amikor remek eredményeket szerezhettem volna és ott állhattam volna a dobogón, de rajtam kívülálló okok miatt ez nem történhetett meg. Remélem, hogy a szerencse most mellém áll és a következő versenyeken ott lehetek a legjobbak között. Spa és Monza különösen erős lehet számunkra, amit ki kell használnunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így néz ki most a legendás Parabolica kanyar Monzában
Következő cikk Sutil: Több időt töltök a pályán a PlayStation-nel, mint a valóságban, amiért még pénzt is kapok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország