Nosztalgia

Massa: sosem gondoltam arra, hogy Glock szándékosan engedte el Hamiltont

Annak ellenére, hogy az ő visszaesése miatt bukta el a világbajnoki címet Felipe Massa, sosem haragudott emiatt a Toyota egykori Forma-1-es pilótájára, Timo Glockra.

Timo Glock, Toyota TF108

Fotót készítette: Sutton Images

13 évvel ezelőtt bukta el a világbajnoki küzdelmet Felipe Massa Lewis Hamiltonnal szemben, miután az utolsó körben a McLaren brit pilótája megelőzte a slick gumikkal kockáztató Timo Glockot.

„Megnyertem a futamot, és minden tőlem telhetőt megtettem aznap” – mondta a 2021-es Brazil Nagydíj előtt Massa, amikor pont Glockkal beszélgetett a Sky műsorában.

„Az utolsó pillanatig harcoltunk, nem kell magamat hibáztatnom a történtek után. Ha engem előztek volna meg az utolsó kanyarban, akkor már más lenne a történet. Végig tisztában voltam azzal, hogy szoros lesz a befutó, és nagyon sok minden megtörténhet, de abban a pillanatban csak arra tudsz gondolni, hogy ez mégis, hogy történhetett meg.”

Még több F1 hír:

„Arra egy pillanatig sem gondoltam, hogy Timo manővere szándékos lett volna” – idézte a brazilt a Speedweek. „Amikor leintették a versenyt, csak a győzelmemben voltam biztos, a bajnoki címben nem.”

„Pár pillanattal később pedig az álmomat darabokra is törték. Az fájt a legjobban, ahogyan a közvetítés visszanézése után láttam a családomat, mennyire boldogok voltak, mielőtt minden rosszra fordult volna. Még szerencse, hogy ezt akkor nem láttam a pódiumceremónia előtt!”

„Az volt a karrierem legérzelmesebb versenye, az összes hazai szurkolóval a pálya mellett. Legalább otthon tudtam nyerni, és végül is a bajnoki címet nem Brazíliában, hanem Szingapúrban, a bokszkiállással buktam el.”

Miután Glock elismerte Massának, hogy „mindig is féltem arról a bajnoki fináléról beszélni veled”, a brazil azzal nyugtatta, hogy „erre semmi szükség nem lett volna. Az embereknek meg kell értenie, hogy Timo semmi rosszat nem csinált, nekem sincs vele problémám”.

Massa kedves szavai után Glock pedig el is ismerte, hogy ezzel „nagy kő esett le a szívéről” az F1-es emlékeivel kapcsolatban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto elmondta, a Vettel-Leclerc ütközés is eszébe jutott a pályán látottak miatt
Következő cikk Jó hír a Ferrari szimulátoráról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország