BRÉKING

Massa soha nem fogja elfelejteni a „megbundázott” Szingapúri Nagydíjat

Ez az a verseny, amit Felipe Massa soha nem fog elfelejteni és talán feldolgozni sem, mivel elmondása szerint ott ment el számára a bajnoki cím 2008-ban.

Talán még mindenki élesen emlékszik a 2008-as Szingapúri Nagydíjra, amikor is Nelson Piquet a falhoz kenődött a Renault-val, amiből igencsak nagyot profitált a csapattársa, nevezetesen Fernando Alonso.

Mint az utólag kiderült, az ütközés szándékos volt. A parancsot a Renault csapatának vezetősége adta ki, amiért többek között Flavio Briatore is komoly eltiltást kapott. A vizsgálatok végeredménye szerint Alonso nem tudhatott a tervről, így őt nem büntették meg.

Massa természetesen nem felejt és idén is mondott pár szót az esetről az újságírók előtt Szingapúrban.

„Soha nem fogom elfelejteni azt, ami akkor történt. Az volt az a pillanat, amikor elvesztettem a bajnoki címet. Az egész életemben emlékezni fogok arra a versenyre.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Massa természetesen más helyszíneken is vesztett pontokat az önhibáján kívül a 2008-as szezonban, de a brazil úgy véli, hogy az a manipuláció volt az, amiről ő és a csapata biztosan nem tehetett.

Felipe a legutóbbi szingapúri versenyen is jól teljesített, ezúttal a Williams színeiben.

„Mindig is feküdt nekem ez a pálya. Nagyon jól érzem magam Szingapúrban, és örülök, hogy idén is sikerült jó teljesítményt nyújtanom. Ismét megmutattam, hogy még mindig erős és gyors vagyok. Egészen közel voltam a falakhoz és egy pillanatra sem estem ki a ritmusból. Úgy tűnik, ez egy olyan helyszín, ahol rendre versenyképes tudok lenni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso szerint beszédes, hogy Raikkönen 45 másodperccel ért mögötte célba Szingapúrban: Megalázó vereség lehet ez a „Jégember" s
Következő cikk Rosberg esete is azt mutatja, rémálom lett volna, ha teljesen korlátozzák a rádiózást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország