BRÉKING

Massa: Raikkönen teljesítménye a Ferrarinál? Ez azt mutatja, hogy nem voltam túl rossz!

Felipe Massa szerint Kimi Räikkönen szenvedése a Ferrarinál is azt mutatja, hogy nem nyújtott túl rossz teljesítményt Fernando Alonso csapattársaként.

Massa 2010 és 2013 között versenyzett Alonso csapattársaként a Ferrarinál. A tapasztalt brazil pilóta egy alkalommal sem tudta legyőzni a spanyolt a szezon végén, sőt, a különbségek sokszor igencsak nagyok voltak.

A Ferrari úgy döntött, hogy nem hosszabbít Felipével, aki így a Williamshez került. A brazil megkönnyebbült, hiszen elmondása szerint a briteknél szervezettebb munka zajlik, ahol első számú pilótaként bánnak vele. Ugyanez a bánásmód nem volt lehetséges az olaszoknál, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Alonso eleget tett le az asztalra, hogy ő legyen a „kiválasztott”, és ne Massa.

A brazil helyén jelenleg Räikkönen, a korábbi csapattársa versenyez, aki talán még nála is gyengébb teljesítményt nyújt. A sajtóban rögtön arról kezdtek el beszélni, hogy a „Jégember” lett a drága Massa, hiszen a finnek jóval magasabb a fizetése, és cserébe gyakorlatilag ugyanazokat, vagy még rosszabb eredményeket szállít.

A német Motorsport-Magazin megkérdezte a jelenlegi helyzetről Massát Silverstone-ban, aki a következőket válaszolta.

„Ez azt mutatja, hogy nem is voltam olyan rossz, de én mindig előre tekintek. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy sikeres legyen a Williams. Sajnos idén eddig nem szerezhettem annyi pontot, mint amennyit szerettem volna. Most azon kell dolgoznunk, hogy visszaszerezzük ezeket az elvesztett egységeket.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Massa nem bánta meg a ferraris időket.

„Fantasztikus érzés volt a Ferrarinál versenyeznem. Része lehettem ennek a családnak. Ez egy valóra vált álom volt számomra. A nyomás azonban mindig nagy volt, néha túlságosan is. Nem számít az, hogy versenyképes vagy, vagy sem. Mindig nagyobb a nyomás, mint lennie kellene. Emiatt is tetszik az, amit a Williamsnél tapasztalok. Itt szervezettebb a munka és a nyomás is kisebb. Kicsivel minden lazább.”

Sokan még mindig azt mondják, hogy Massa a 2009-es súlyos balesete óta nem a régi.

„Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek rólam. Bízom magamban és ez nekem elég. Tudom, hogy versenyképes vagyok. Ausztriában az első helyről indulhattam, és egy nagyszerű versenyem volt. Pontosan emiatt nem érdekel az, hogy ki mit mond rólam. Meggyőződésem, hogy még sok mindent elérhetek a karrieremben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dennis már közölte Buttonnal, hogy nem maradhat a McLarennél! A csapat mindent tagad (frissítve)
Következő cikk Susie Wolff útja a pénteki szabadedzésig: fejben már Hockenheimben van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország