BRÉKING

Massa őszintén beszélt a Forma-1-es visszavonulásáról!

Felipe Massa 2016 végén visszavonul a Forma-1-től, és ezt az Olasz Nagydíj előtt jelentette be. A brazil összegezte pályafutását a királykategóriában.

A 35 éves versenyző a Saubernél debütált még 2002-ben, és eddig összesen 242 nagydíjon állt rajthoz, ezzel pedig a Forma-1 történelmének egyik legtapasztaltabb pilótája.

A sao paolói versenyző 11 futamot nyert meg, és a legjobb helyezése a bajnokságban egy második hely az emlékezetes 2008-as szezonból, mikor fél körig még világbajnoknak is mondhatta magát Lewis Hamilton előtt. Végül azonban egyetlen egy ponttal a brit nyerte meg a címet.

Massa jövője a Forma-1-ben sokáig bizonytalan volt, hiszen a Williams több versenyzőt is felvett a listájára 2017-re, így hivatalos bejelentés még nem érkezett.

Azonban Massa, mint a Motorsport.com exkluzív rovatvezetője elmondta a visszavonulása mögött álló okokat.

"Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam a jövőmről, és arra a döntésre jutottam, hogy a szezon végén elhagyom a Forma-1-et." - írta Massa.

"Az élet rengeteg választást biztosít a számunkra, és szerintem számomra eljött az idő, amikor mennem kell, és valami mást kell csinálnom."

"Talán ismét egy versenyautó volánja mögött láthattok majd, de jelen pillanatban az egyetlen, ami biztos: sok időm lesz rá, hogy eldöntsem, a jövőben mihez kezdek."

Dppi_00116013_289

Massa három évet húzott le a Saubernál, mielőtt a Ferrarihoz szerződött volna, és 2006-ban Michael Schumacher csapattársa lehetett.

A brazil 2013 végéig a Scuderia alkalmazásában maradt, amikor is a Williamsre váltott.

A barzil azt is elárulta, azért az Olasz Nagydíj helyszínén jelenti be visszavonulását, mert anno Michael Schumacher is itt tette.

"A Forma-1-es visszavonulásomat miért Monzában jelentem be? Ez nem véletlen. 10 éve Monzában egy másik versenyző is bejelentette, hogy távozik - és Ő nagyobb hatással volt a pályafutásomra, mint bárki más: Michael Schumacher."

"A Ferrari a szezon elején léptetett elő versenyzővé, de ekkor már tudtam, hogy 2007-ben Kimi Räikkönen érkezik a csapathoz - szóval a "vörösöknél" gyűjtött közös tapasztalatunk csupán egy évre korlátozódott."

"Aztán Michael meghozta a döntését, hogy visszavonul, és biztos voltam benne, hogy a következő szezonokban is folytathatom a Ferrarival."

"10 évvel ezen nap után, ugyanabban a paddock-ban, úgy döntöttem, én jelentem be a döntésem."

Dppi_00003114_549

Massa, aki 2009-ben súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen, pályafutása legrosszabb emlékeként nem ezt a sérülést, hanem a 2008-as Szingapúri Nagydíjat nevezte meg, hiszen szerinte a bajnoki címet ekkor bukta el.

"Anélkül az incidens nélkül talán megnyerhettem volna a bajnokságot, és tudom, hogy nem versenyzői hiba vagy csapathiba miatt buktam el. Így pedig még nehezebb elfogadni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa bejelentette a visszavonulását a Forma-1-ből - HIVATALOS
Következő cikk Räikkönen és Vettel a Verstappen-ügyről: ez nem személyeskedés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország