Massa: Örülök, hogy a Ferrari már nem akart engem! A Williamsnél tisztelnek!

Massa: Örülök, hogy a Ferrari már nem akart engem! A Williamsnél tisztelnek!

Felipe Massa nagyon örül annak, hogy a Ferrari már nem akarta őt Maranellóban látni, ami megnyitotta számára az utat a Williams istállóhoz.

A tapasztalt brazil versenyző a 2009-es súlyos balesetét követően már nem tudott jól teljesíteni a Ferrari volánja mögött. 2010 és 2013 között Fernando Alonso volt a csapattársa, aki gyakorlatilag minden évben megsemmisítő és néhol megalázó vereséget mért rá.

Ennek ellenére Massa a spanyolt tartja a legjobb versenyzőnek és kicsit sem lepte meg az, hogy a korábbi csapattársa Kimi Räikkönen ellen is dominálni tud, aki már nem számol azzal, hogy idén bajnok lehet, hála a helyzetének, a gyengébb Ferrarinak és a Mercedes dominanciájának.

Massa a német Sport Bild hasábjain elmondta, örül annak, hogy a Ferrari nem ajánlott neki új szerződést 2014-re.

„Ez volt a helyes lépés számomra. Ha most visszatekintek, örülök annak, hogy a Ferrari nem akart engem, mert ez megnyitotta az utat számomra a Williamshez.”

„Nagyon nyugodt és motivált vagyok, valamint a csapat tisztel engem, ami fontos. Néha jó, ha váltasz. Idősebb vagyok már, de újra fiatalnak érzem magam. Kész vagyok a harcra, és a kemény munkára. Semmit sem bántam meg.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferrarinál a nyomás mindig nagyobb volt, bármiről is legyen szó.

„A Ferrarinál hatalmas volt a nyomás. Ha nem nyersz, akkor nagy teher kerül a vállaidra. Ilyenkor megpróbálod felhasználni a pozitív energiákat, de folyamatosan feszült vagy. Itt a Williamsnél csak a versenyzésre kell gondolnod, ami mindenképpen jobb.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING