BRÉKING

Massa nyert, a Williams bocsánatot kért

A Williams Martini Racing jobbnak látta, ha bocsánatot kért a Malajziában történtekért, ami negatívan tüntette fel a csapatot.

Egy kisebb szappanopera íródott a Williams háza táján a maláj versenyt követően. Felipe Massa nem teljesítette a csapat utasítását, aminek Valtteri Bottas sem örült. A finn szerint a brazil hibázott, mert ezzel több pontot szerezhettek volna.

Massa másképp érez és hangsúlyozta, ha hasonló helyzet adódik a jövőben, akkor sem fog másképp tenni. Nos, Claire Williams, a gárda helyettes vezetője jobbnak látta, ha még csütörtökön a bahreini paddockban tisztázza a helyzetet.

„Szeretnénk bocsánatot kérni a rajongóinktól, mert nem a legjobban kezeltük a helyzetet. Ez nem az, amit szerettünk volna, és természetesen nem örülünk az ügy visszhangjának. A Williams mindig is nagyon fair volt a versenyzőivel és ez a folytatásban sem lesz másképp. Tanultunk ebből és már mindent tisztáztunk a csapaton belül. Most már csak az előttünk álló munkánkra szeretnénk összpontosítani.”

„Ezzel együtt természetesen Felipétől és Valtteritől is bocsánatot kértünk. A helyzetet valóban nem kezeltük a legjobban. Kétség nem fér hozzá, hogy ha most visszamehetnénk az időben, akkor másképp cselekednénk. Fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt a csapaton belül. Egy csapat vagyunk, és mindannyian azért vagyunk itt, hogy sikeresek legyünk. Ez a legfontosabb dolog.”

„Néha óriási a nyomás a mérnökökön, így hibák előfordulhatnak. Most pedig az a fontos, hogy mindent tisztáztunk. Most biztosan helyesen döntöttünk és senkit sem akarunk hibáztatni a csapatnál.”

A Williams megérti Massa frusztrációját.

„Nem lepett meg a reakciója. Nyíltan beszélgettünk erről és megértettük az álláspontját. Igazat adtunk neki és a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Nem akarunk a csapatutasításokról beszélni, mert az valamiért mindig negatívan jön le. Egyszerűen csak a lehető legtöbb pontra van szükségünk, hogy maximalizáljuk a hétvégénket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Ha dobogóra állok Bahreinben, inkább megvárom a hétfőt!
Következő cikk Alonso: Nem vagyok hajlandó lemondani a bajnoki címről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország