Massa nem kamuzott a suzukai "üvöltözésről" - lehet, hogy az FIA nem hallotta őt

Massa nem kamuzott a suzukai "üvöltözésről" - lehet, hogy az FIA nem hallotta őt

Felipe Massa tisztázta a dolgot Charlie Whitinggal, aki állította, a brazil versenyző egyetlen alkalommal szólt be a rádión, hogy egyre rosszabbak a körülmények Suzukában. A Williams versenyzője megvédte magát.

Ma délelőtt összeültek a csapatmenedzserek és az FIA emberei, az asztalnál voltak mérnökök és technikusok is. Az egyik javaslat, miszerint a dupla sárgás részeken sebességhatárt vezetnek be, amit szoftverrel lehetne betartani és betartatni. Massa elmondta, produktív volt a mai meeting.

"Nagyon pozitív meeting volt. Olyasmi volt, amin azt tárgyaltuk, miként tehetnénk jobbá a dolgokat a jövőben. Határozottan sok minden áll rendelkezésre ehhez, és szerintem kicsit más lesz ezentúl. Úgy vélem, az FIA valóban konstruktív úton halad a jövő felé."

//

Post by www.f1-live.hu.

Beszélt Whitinggal is, aki tagadta, hogy Massa több körön keresztül le akarta fújatni a japán versenyt. "Igen, igaz, üvöltöztem, és elég agresszív voltam"- idézte Massát a Crash.net. "Nem vagyok benne biztos, hogy hallotta-e, amit a rádióban mondtam..."

"Lehet, hogy a csapatomtól kapta az infót, lehet, nem hallotta, amit mondtam"- vetette fel a lehetőségeket. "Azt mondtam, elfogadhatatlan olyan körülmények között, és azt, hogy túl veszélyes volt. De neki nem tűnt úgy. Lehet, nem hallotta, amit mondtam. Lehet, hogy a csapattól tudta meg, mert mindent, amit mondtam, a csapat továbbította Charlie-nak. Amit a futam után mondtam, igaz volt, nem volt téves."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING