BRÉKING

Massa: Most csak Jules jár az eszemben az autóban is - a hungaroringi balesetemre nem is emlékszem!

Felipe Massa a mai sajtótájékoztatón szinte csak Jules Bianchiról beszélt. Szemmel láthatóan a brazilt nagyon megviselte a fiatal francia versenyző halála. Igazán jó barátok voltak, így ez teljesen érthető. Nem Ő az egyetlen.

Massa először Jules Bianchiról ejtett pár szót.

"Először is, Jules számomra egy nagyszerű barát volt. Akkor találkoztam vele, amikor még gokartozott, mert ugyanaz volt a menedzserünk, Nicolas. Akkor kezdett Jules-lel dolgozni, amikor a gokartos pályafutása végén járt. Én is akkor találkoztam vele."

"Számomra egy fantasztikus fiú volt. Nagyon kedves és tisztelettudó srác, aki elképesztően vezetett. Sajnos a Forma-1-ben nem kapott versenyképes autót, de így is megmutatta, hogy mire képes. Monacóban pontot szerzett egy olyan autóval amiről mindenki tudta, hogy mire képes."

"Mi sokat gokartoztunk együtt, még Brazíliában. Az én tapasztalatom szerint Ő volt a legjobb versenyző, akit valaha gokartozni láttam. Hihetetlen volt, ahogy a gokartot vezette. Így lehetőségünk adódott, hogy hasonló autóban versenyezzünk."

"Nem jó azt látni, ami történt. Nehéz volt ott lenni a templomban, és megérteni, hogy mi történt. Igazán szomorú. Biztos vagyok benne, hogy most egy jó helyről figyel minket - bár nem tudom, hogy honnan. A legjobbakat kívánom a családjának is, mert nagyon nehéz most nekik."

&feature=youtu.be&t=46m46s

A brazil ezután megerősítette, hogy a hozzáállásán Bianchi tragédiája sem változtat - hiszen neki ez a munkája.

"Mindig a legjobb akarok lenni, és elöl akarok végezni. Az előzéshez való hozzáállásom, a gondolkodásom, vagy a vzetési stílusom nem változott. Nekem is volt egy balesetem itt Magyarországon, de arra nem is emlékszem. Most persze mindig Jules-re gondolok, de a saját balesetemmel nem foglalkozom az autóban. Csak a munkámra koncentrálok. Most csak Jules jár az eszemben."

Visszatérve a versenyzéshez, Massa a Brit Nagydíj elején átvette a vezetést a Mercedesek előtt. Vajon milyen érzés lehetett a brazilnak, hogy visszatért a Forma-1 élére?

"Csodálatos, igazán nagyszerű csak sajnos nem tartott a kockás zászlóig. Jó volt visszatérni, és a győzelemért harcolni. Talán sikerülhetett volna, de először visszaestem a második helyre, majd jött az eső. Ez is az egyik feladatunk, hogy végre javuljunk esőben."

"Most azonban a pozitívumokra kell fókuszálnunk - versenyképesek voltunk, és közel kerültünk a Mercedeshez, akik még mindig gyorsabbak. Erre kell emlékeznünk, és ezt kell megismételni. Meg kell próbálnunk nyerni."

//

Massa nem akarta elhinni, hogy ilyet kérdezett tőle a magyar újságíró... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, July 23, 2015

Vajon az új rajtprocedúra segíthet a Williams versenyzőjének?

"Eddig is sok jó rajtom volt. Tavaly még az év rajtja is az enyém lett, amiért trófeát is kaptam. Szóval hiszek benne, hogy versenyképes vagyok a rajtokat illetően - mint mindig. Annyit azért amúgy sem változik a rajtprocedúra..."

A brazil szerint Bianci balesete sok változást hozott a Forma-1-ben, amik arra szolgálnak, hogy a jövőben ugyanez még egyszer ne fordulhasson elő.

"Sok dolog változott. Ahogy Senna balesete után is. Fontos, hogy folyamatosan fejlesszük a pályákat is, az autók mellett. Ami Japánban történt az elfogadhatatlan: egy autó belement egy traktorba. Nagyon furcsa hétvége volt. Sajnos meg kell vizsgálnunk a történteket, hogy biztosak lehessünk benne, hogy sosem ismétlődik meg. Jules már nincs köztünk többé."

Végül, Massa vajon jövőre is marad a Williams versenyzője?

"Remélem maradok. Semmi sem változott, szóval nem látok okot rá, hogy miért ne maradnék. Élvezem, amit csinálok, és a csapat is 100%-ban tisztel engem. A csapat fejlődik, egyre erősebb. Hiszek benne, hogy maradhatok."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ericssont meglepte, hogy a Sauber ilyen korán hosszabbított vele
Következő cikk Bianchi nélkül a Manor F1 Team ma nem lenne a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország