BRÉKING

Massa: Mindenkit, beleértve minket is meglepett, hogy mennyire versenyképes a Williams

Felipe Massát is meglepte az, hogy mennyire versenyképes idén a Williams és a brazil bízik benne, hogy ez a forma állandósulni fog a folytatásban.

A tavalyi szezonban a Williams még a pontszerzésért is vért izzadt, addig idén rendre harcban tudnak lenni a dobogóért, miközben Valtteri Bottas, a csapat vezére zsinórban három alkalommal is fel tudott állni a dobogóra.

A Magyar Nagydíj előtt a csapat a harmadik helyen állt a Ferrari előtt, de a szerencsétlenül sikerült hungaroringi hétvége miatt most ismét ők tanyáznak a negyedik pozícióban. Igaz, most két olyan verseny (Spa, Monza) következik a naptárban, ahol a Williams könnyedén megszerezheti a második helyet a Mercedes mögött, ezzel csökkentvén a hátrányát a konstruktőri bajnokságban.

Massa a brit Autosport hasábjain elmondta, szerinte mindenkit meglepett az, hogy idén mennyire versenyképesek tudnak lenni.

„Azt hiszem, mindenkit meglepett az, hogy az autónk mennyire versenyképes. A téli időszak óta nagyon jó munkát végeztünk. A technikai oldalon is stimmeltek a dolgok, és minden információnk megvan ahhoz, hogy javítsunk az autónkon. Egy igen nagy előrelépést sikerült megtennünk ezen a területen.”

„Még mindig sok a tennivalónk, de azt hiszem, hogy igazán jól alakulnak a dolgaink a fejlesztéseket illetően, és remélem, hogy az utolsó versenyig még többet érhetünk el ennél. Túl sokszor került szóba az, hogy ott lehetünk a legjobb három között, de azt hiszem, képesek vagyunk mindezt megvalósítani.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A McLarentől Jenson Button nyilatkozott elismerően, aki 2000-ben épp a Williams csapat színeiben debütál t a Forma-1-ben.

„Sok erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy idén jók legyenek. Különösen aerodinamikai oldalon erősítettek sokat. Szóval összességében eddig jó munkát végeztek és boldog vagyok Frank és Claire miatt, akik így egy versenyképes csapatot irányíthatnak.”

„Ezzel együtt azt is elmondhatjuk, hogy sok pontot vesztettek a balesetek miatt, vagy épp amiatt, hogy nem hoztak ki mindent az autóból, ami persze számunkra jó, mivel máskülönben messze előttünk járnának.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjeant nem lepte meg Raikkönen szenvedése
Következő cikk F1-es parádé Assenben: Vergne odacsapott a V8-as motorral üvöltő Red Bullal (onboard)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország