Massa még mindig Szingapúrt siratja: Alonso mindent tudott a „falazásról”

Felipe Massa nem tudja túltenni magát a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, mely végül meglátása szerint a címébe került. A sors fintora, hogy idén együtt fog dolgozni a botrány egyik felelősével.

Sokak szerint – és maga Massa is úgy véli – a brazil nem Interlagosban vesztette el a címet, hanem Szingapúrban. A Ferrari versenyzője vezető helyen haladt, amikor Piquet Jr. falnak csapta a Renault-t, Massa pedig magával rántotta a tankcsövet a boxban a kerékcserék alatt. Alonso megnyerte a futamot, Hamilton a világbajnokságot az utolsó futamon.

A maláj eset következményeit Pat Symonds és Flavio Briatore viselte, amikor 2009-ben kipattant a balhé. Massa biztos benne, hogy korábbi csapattársa, a kétszeres bajnok Alonso mindenről tudott.

„Mindenről tudott, de sohasem mondaná el nekem!”- idézte az Autosport a 32 éves versenyzőt. Közben Symonds visszatért a Forma-1-be, és idén már együtt fog dolgozni Massával a Williamsnél. „Az biztos, hogy beszélni fogok vele erről. Biztos vagyok benne, hogy nem ő a legfontosabb személy a történetben. Olykor egyesek többet fizetnek, mint kellene”- védte meg a szakembert.

„Tudom, hogyan működik az üzlet a Forma-1-ben, és határozottan beszélni fogok vele”- jegyezte meg. „Valóban frusztráló, ha ilyesmit látsz. Ez nem a versenyzés része, és nem szerepel a szabályokban sem.” Massa szerint az FIA-nek utólag tennie kellett volna valamit. „Törölni kellett volna a futamot, mivel a végeredmény teljesen más lett, mint kellett volna. De tudjuk, a világot mennyire jellemezi a politika. Néha történnek helytelen dolgok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING