Massa Leclerc győzelmére számít, de Alonso visszatérésére nem

A Ferrari egykori versenyzője szerint nem kell sokat várni Charles Leclerc első sikerére, és azt is hangsúlyozta, hogy a fiatal monacói jelentheti az olaszok jövőjét.

Felipe Massa, Luca di Montezemolo, Fernando Alonso and Stefano Domenicali

Felipe Massa, Luca di Montezemolo, Fernando Alonso and Stefano Domenicali

Ferrari Media Center

Felipe Massa csak hajszállal maradt le a világbajnoki címről a Ferrari volánjánál, és végül vb-elsőség nélkül hagyta el a száguldó cirkuszt. A ma már a Formula E-t erősítő brazil szerint egykori csapatánál már nem kell sokat várni Leclerc első győzelmére, mondja ezt annak tudatában, hogy idén a Mercedes az első két hely közelébe sem engedett eddig senkit, igaz, eddig Leclerc volt a legközelebb a hegemónia megtöréséhez, de Bahreinben nem volt szerencséje.

Még több hír:

Massa hétvégén szokás szerint részt vett egy jótékonysági futballmeccsen, amelyen Leclerc is pályára lépett, a brazilt ennek keretében azonban főleg az F1-ről kérdezték.

"Charles és Sebastian (Vettel) egymást nyomják előre. Jó nézni ezt a versengést, Leclerc még nincs készen az egyes számú pilóta szerepére, és ezért normális, hogy még hibákat vét, de hamarosan ő lesz a top versenyző az olaszoknál. Már közel van az első győzelme" - jelentette ki Massa a SkySportsnak adott interjújában. A hétvégén következik a monacói futam, amelyet a Formula E mezőnye a múlt héten már letudott, Massa pedig először állhatott dobogóra az FE-ben.

Massát egykori csapattársáról, Fernando Alonsóról is kérdezték, a spanyol a hétvégén nem tudta magát kvalifikálni az Indy 500-futamra a Mclarennel. "Ez nem alakult jól a számára, mert az autó nem volt felkészítve, pedig ő aztán bármilyen autót elvezet. Az F1-be viszont csak akkor térne vissza, ha egy nyerő autót kapna" - vélekedett Alonso jövőjéről Massa.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point fejlesztési csomagja nagyon félremehetett
Következő cikk Grosjean örül neki, hogy nem csapatvezető

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország