BRÉKING

Massa kényelmesebben érzi magát a Williamsnél, mint a Ferrarinál

Felipe Massa nagyon büszke arra, hogy sok éven át dolgozhatott a Ferrarinak, de most a Williamsnél kényelmesebben és szabadabbnak érzi magát.

A brazil versenyző idén hosszú idő után más csapatnál versenyez. A tapasztalt pilóta számára a Williams lett a befutó, mely egyelőre versenyképesebbnek tűnik, mint a Ferrari, ahol nemrég Stefano Domenicali csapatfőnök lemondott. Az olasz nem mellesleg 2008 óta volt a maranellói gárda főnöke.

Massa bizonyos szempontból örül annak, hogy már nem tagja a Ferrarinak.

„Szép éveket töltöttem el ott, de úgy vélem, szükségem volt erre a váltásra.” – mondta az újságírók előtt Massa a kínai versenyhétvége csütörtöki napján.

„Most egyértelműen egy lazább környezetben dolgozhatok, de ez nem jelenti azt, hogy itt nem profi szakemberek dolgoznának. Itt is mindenki profi, csupán kisebb az infrastruktúra. A nyomás állandó, ha a Forma-1-ben versenyzel, de itt a Williamsnél ez más. Kisebb a nyomás, így csak a munkára kell hogy koncentráljak, ami nagyban megkönnyíti az életemet.”

„Szóval nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a Williamsnél. Ez egy új kihívás számomra és elégedett vagyok az eddig elvégzett munkánkkal. A Ferrarinál is boldog voltam és nagyobbrészt elégedett voltam a munkámmal, miközben sokat tanultam, de mint mondtam, szükségem volt erre a váltásra.”

Massa azonban sajnálja az Ausztráliában elvesztett lehetőséget.

„Igen! Úgy gondolom, hogy ott mindenképpen lehetett volna esélyem a dobogóra. Az lehetett volna a legjobb versenyünk eddig, de remélem, hogy lesz még hasonló a folytatásban is. Keményen kell dolgoznunk, mivel sok versenyképes csapat van odakint. Bahreinben például a Force India robbantott, és felállhatott a dobogóra. Sokan nem számoltak ezzel az idény elején, és ez is megmutatja, hogy mennyire kiszámíthatatlan a bajnokság.”

„Most csak arra van szükségünk, hogy még jobban végezzük a munkánkat és extra nyomást helyezzünk magunkra. Tudjuk, hogy nagy lehetőségek vannak ebben az autóban, de még mindig van min dolgoznunk. Remélem, hogy hamarosan látni fogjuk ezt a fejlődést az autón és képesek leszünk harcban lenni a Force Indiával, valamint a többi gyors csapattal.„

„A Mercedes egyelőre elérhetetlen számunkra, de ezzel a többiek is így vannak. A Red Bull szintén egy nagyon jó autóval rendelkezik, de azt hiszem, hogy őket el lehet kapni. Ők leginkább a leszorító erő területén erősek és a kanyarokban rendkívül gyorsak. Náluk valami más hiányzik az újabb előrelépést illetően. Szóval nincs időnk pihenni, és állandó nyomás alatt kell tartanunk a többieket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem Domenicali csinálta az első szárnyat, így az F14T sem gyorsul 1 másodpercet Kínában
Következő cikk Bottas: Nem várjunk túl sokat a Williamstől!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország