BRÉKING

Massa: kalapot kell emelni Vettel előtt – autó ide vagy oda

Felipe Massa szerint egyetlen autó sem nyer csak úgy magától futamokat, és mindenkinek el kellene ismernie Sebastian Vettel érdemeit. A Scuderia versenyzője azt sem érti, miért fütyülik ki a bajnokot – legalábbis a személyisége nem lehet felelős a jelenségért.

Massa pár éve már nem szól bele a címért folytatott küzdelembe, így relatív független szemlélőként alkothat véleményt. A jövőre csapatot váltó vagy visszavonuló versenyző egyértelműen kiállt a német rivális mellett. Mint elmondta, a kipörgésgátlóval és hasonló trükkökkel foglalkozóknak el kell kellene gondolkodniuk.

„Sok ember van, akik szívesen mesélnek olyan dolgokat, melyek távol állnak a valóságtól”- kezdte Massa a Motorsport-Magazinnak adott interjúban.

„Szívesen mondják azt, hogy ez az autónak tudható be… De önmagában az autó nem nyer versenyeket. Ehhez mindig szükség van a megfelelő versenyzőre is. Sebastian hihetetlenül remek munkát végez, és tényleg megérdemli, hogy megemeld előtte a kalapod”- folytatta a brazil, akinek jövője továbbra is bizonytalan. „Mindez teljesen független attól, hogy a legjobb autóval rendelkezik vagy sem. Én úgy gondolom, hogy ő rendelkezik a legjobb autóval, ha megnézzük a többi csapatot. Ugyanakkor ott van a különbség a csapattársával szemben – én pedig nagyon is kételkedek abban, hogy neki másmilyen autója lenne”- jelentette ki Massa.

„Ez is azt mutatja, hogy nagyon tisztelni kell a munkáját. Úton van a negyedik címhez – biztos, hogy ez a csapat érdeme is, de legalább annyira betudható az ő személyiségének is”- méltatta a riválist.

Ami a Vettelnek rendre kijáró füttykoncerteket illeti, egyetért Hamiltonnal és a többiekkel, akik szerint mindez nem fair a némettel szemben.

„Egyáltalán nem – ennek nem kellene így lennie. De talán mindez arra vezethető vissza, hogy az emberek nem szeretik, ha mindig ugyanaz nyer; untatja őket. Voltak olyan idők, amikor már senki sem tudta elviselni többé, hogy Schumacher folyamatosan nyert. Ez az egyetlen magyarázat, amivel rendelkezek. Ő egy klassz figura, és sohasem váltott ki semmilyen polémiát – ezért a legcsekélyebb oka sincs annak, hogy kifütyüljék.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csont és bőr: a versenyzők azt akarják, hogy emeljék a minimumsúlyt 2014-től
Következő cikk Massa: több mint két csapattal tárgyalunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország