BRÉKING

Massa jobb, mint eddig bármikor?

Felipe Massa komoly dicséretet kapott a Williams mérnökétől, aki szerint a brazil versenyző legalább annyira jó, ha nem jobb, mint 2008-ban, amikor Lewis Hamilton ellen harcolt a bajnoki címért.

Massa már több mint 10 éve versenyez a Forma-1-ben. A brazil hatalmas tapasztalattal rendelkezik, miközben rengeteg mindent megélt már a pályafutásának ideje alatt. Eddig egyetlen alkalommal volt közel a bajnoki címhez, még 2008-ban, amikor az utolsó utáni pillanatokban maradt le a trófeáról.

Ez egyértelműen törést jelentett számára, majd jött a 2009-es szezon, amikor kis híján életét vesztette a Ferrari volánja mögött a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. 2010 és 2013 között Fernando Alonso csapattársaként momentuma nem volt a brazilnak, akit végül el is küldtek Maranellóból.

Massa 2014 óta a Williams versenyzője, ahol új családra lelt és láthatóan jót tett neki a váltás.

„Éveken át dolgoztam közvetlen mellette, de még mindig fejlődik.” – mondta Rob Smedley a német Motorsport-Total hasábjain.

Smedley, aki a Ferrarinál Massa versenymérnöke volt, jelenleg a Williams alkalmazásában áll, így még mindig megvan a kapcsolat a brit és a brazil között.

„Jól érzi magát az új környezetben, és bár több mint 10 éve vezet F1-es autókat, egyre jobb versenyző. Leginkább technikai szempontból nyűgöz le, és az elmúlt másfél évben jól látható, hogy milyen jól bánik a gumikkal.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

IGEN! IGEN! IGEN! Megjelent a hivatalos applikációnk 1.1-es változata! Frissítések, javítások! Töltsétek, frissítsétek!:)

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 13.

Smedley szerint Massa nagy erőssége a Williamsnek, és a kis brazil talán soha nem volt ennyire jó, mint most.

„Legalább olyan jó, mint 2008-ban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkonen újabb ceremóniát késett le, a nézők jót nevettek rajta
Következő cikk 50 ezer kilométer hiányzik a McLarennek: lassan, de felzárkóznak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország