Massa fontos leckét tanított meg Michael Schumachernek

Felipe Massának egyszer gyerekkori hőse, Ayrton Senna nem adott autogrammot. A brazilban ez a jelenet mély nyomot hagyott, és ennek alapján későbbi csapattársának, Michael Schumachernek is tudott tanítani valami újat.

Massa fontos leckét tanított meg Michael Schumachernek

Felipe Massa bár a Ferrari utánpótlásában kezdte el pályafutását, sokáig a Saubernél edződött, és csak a 2006-os szezonban került a vörösökhöz az akkor már világsztárnak számító Michael Schumacher mellé.

A brazil mindig is mentes volt a sztárallűröktől, és ahogy azt a Motorsport.comnak adott exkluzív interjújában elmondta, egy, még a gyerekkorában történt eset akkori kedvencével, Ayrton Sennával olyasmire tanította, amit végül ő is tovább tudott adni csapattársának:

„Amikor gyerek voltam, sajnos Senna nem adott egy alkalommal nekem autogramot. Azt nehéz volt számomra feldolgozni, két-három másik gyerekkel a papírral a kezemben csak rá vártam. De nem kaptam meg az aláírását, és ezt a dolgot egész életemben magamban hordoztam.”

„Aztán jött az F1, a legmagasabb szinten versenyezhettem, ráadásul a Ferrarinál, és emiatt természetesen rengeteg ember keresett meg aláírást kérni. Soha nem tudtam nemet mondani egy gyereknek sem, mert emlékeztem, mi történt Sennával.”

Még több F1 hír:

„Egyszer Barcelonánál én és páran a Ferrariból együtt vacsoráztunk Schumacherrel, valahol egy kis városban Montmeló mellett. Igazából nagyon kicsi város volt, és én voltam ott, Michael, illetve Jean és Nicholas Todt.”

„Amikor végeztünk és mentünk ki a kocsihoz szinte az egész város ott állt Schumacher mögött, de ő csak egyszerűen beszállt a kocsiba. Én beszálltam mellé, mindig ő volt az, aki vezetett, mindig ő volt, aki elsőnek beszállt az autóba, és utolsóként szállt ki.”

„Az autó körül pedig állt egy rakás ember, folyamatosan kopogtattak az ablakon, mindannyian autogramot szerettek volna. Volt köztük egy kisgyerek is, aki kérte: „Az Isten szerelmére Michael, csak egy aláírást kérek, nyisd ki az ablakot, vagy valami!””

"Az a kissrác megőrjített. Egyszerűen nem tudtam elképzelni Michaelről, hogy csak úgy el fog hajtani. Végül megböktem és mondtam neki, „Michael, az Istenért, legalább a gyereknek. Kérlek.” Rámnézett, lehúzta az ablakot, a kölyöknek és tíz másik embernek kiosztott egy aláírást, és leléptünk.”

„Később elmondtam neki, hogy mi történt köztem és Senna között, tetszett neki a történet. Azt mondta, igazam van, és igazából ez mutatja, hogy helyén van a szíve. Ő egyszerűen ilyen, nincsenek érzései. Mi brazilok tele vagyunk velük.”

„Szóval ez egy elég érdekes történet, ami velem és Michaellel megesett. Nagyon zárkózott egy fickó volt, tipikus német. De ha az ember mellett meg tudott nyugodni, ha megismerted, akkor kibukott belőle a valódi énje is.”

 

Sorozatunk következő részében a bakui versenypályát nézhetitek meg visszafelé, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

megosztás
hozzászólás
A McLaren szerint működhetnek a dupla-nagydíjak a Forma-1-ben
Előző cikk

A McLaren szerint működhetnek a dupla-nagydíjak a Forma-1-ben

Következő cikk

The Sun: Hamilton titkos megbeszélései a Ferrarival – a világbajnok tagad

The Sun: Hamilton titkos megbeszélései a Ferrarival – a világbajnok tagad
Hozzászólások betöltése