BRÉKING

Massa felhívta a figyelmet a lepattanóra a Kvyat-Verstappen cserében

Felipe Massa azt sem tartja kizártnak, hogy esetleg jól jönnek ki a Red Bullnál történt cseréből, hiszen a riválisnál keletkező problémák akár több pontot jelenthetnek a Williams számára. A brazil versenyző persze nem ebben reménykedik, és egyelőre azt is lehetetlen megmondani, jól döntött-e a Red Bull vezetősége.

Négy verseny – ennyi jutott idén Kvyatnak a Red Bullban. Vettel meglátása, hogy nem a Szocsiban látottak okozták a hirtelen cserét, amit Massa furcsáll. „Egy kicsit furcsa azt látni, hogy a bajnokság fele előtt cserélnek”- mondta Massa Montmelóban. „Nem tudom – lehet, hogy Verstappenben hisznek inkább a jövőt illetően, de arra lehetetlen válasszal szolgálni, miért cserélnek szezon közben. Nem ez a helyes lépés ebben az időszakban.”

„Még Verstappen esetében is, aki egy lenyűgöző tehetség, gyors srác, és talán megnyerheti a bajnokságot valamikor, futamokat nyerhet… Most kap egy új autót, új csapatot, új mérnököt, minden új, amihez rögtön hozzá kell szoknia. Talán valamivel nagyobb nyomás nehezedik a fiúra… Vagy rögtön jól fogja tenni a dolgát, mivel minden már eleve remekül működik – és akkor nagy sztár lesz mindenkinél, ami rendben is van. Lehetetlen megmondani, hogy helyes volt-e vagy sem, amit tettek.”

„Ha netalán generál némi problémát a Red Bullnál, az jó nekünk”- helyezte más aspektusba a dolgot nevetve. „Persze nem így gondolok erre az egészre – a legjobbat remélem Verstappennek, a legjobbat Kvyatnak. De ha több pontot tudunk szerezni ezáltal, rendben van. Lehet, még nehezebb lesz tőle a dolgunk – nem tudjuk.”

Vajon ő elfogadta volna Verstappen helyében az ajánlatot: év közben a Red Bullra váltani. „Bármelyik versenyzőről legyen is szó, a legjobb autót akarja vezetni, a versenyképesebb autót. Lehetetlen azt mondani egy 18 éves versenyzőnek, hogy ne írja alá a szerződést, amiben az áll, hogy a jobb autót vezeti. Lehet, nagyobb a kockázat, lehet, több problémát jelent, de az is lehet, hogy fantasztikus lesz neki.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint Kvyatot nem Kína, vagy Oroszország miatt rúgta ki a Red Bull
Következő cikk A Red Bull szerint a Ricciardo/Verstappen páros lehet a legerősebb páros az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország