Massa és Bianchi is kíváncsi a továbbiakra: jó az összkép

A Scuderia Ferrari és a Marussia F1 Team versenyzője is derűlátó az első edzéseket követően, és az új gumi tetszik Massának.

Felipe Massa: „Ma minden remekül ment; még akkor is, ha a reggeli időjárás miatt kevesebb időnk volt tesztelni azokat, amiket eredetileg az első edzésen akartunk. Egyből elkezdtük a munkát, amint felszáradt a pálya, és a délutáni edzésen ki is végeztük. Maximális figyelmet szenteltünk az autó kezelhetőségének mindkét keveréken, különös tekintettel az új kemény keverékre. Még a hosszú etapokon is versenyképesnek tűnt, és ez magabiztossággal tölt el. Remélem, hogy a végig remekül tudjuk végezni a dolgunkat ezen a hétvégén.”

Jules Bianchi: „Jó érzés ismét Barcelonában lenni. Olyan, mintha tegnap lett volna, amikor debütáltam itt a Marussia F1 Teammel a teszteken, de azóta annyi minden történt, és nagyon sokat tanultam. Az autó elég másmilyennek érződik ahhoz képest, amikor legutóbb mentem vele itt, és egyértelműen látható a fejlődés – ezt jó látni. Úgy tűnik, a fejlesztések remekül működnek. Nagy ugrást jelentett, hogy a prototípusról átváltottunk a közepesre, ami megnehezítette, hogy kihozzuk a legjobbat a gumikból. Egy kicsit több idő kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki az új összetevőkből, de ismét láttuk, hogy jó az irány, és remélem, ott lehetünk, ahol lenni akarunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING