Massa elárulta, Alonso mellett lehetetlen volt boldognak lennie a Ferrarinál, ahol sokszor szinte semmibe vették

Massa elárulta, Alonso mellett lehetetlen volt boldognak lennie a Ferrarinál, ahol sokszor szinte semmibe vették

Felipe Massa fokozatosan vált boldogtalanná a Ferrarinál, ami nagyban köszönhető annak, hogy Fernando Alonso csatlakozott az istállóhoz.

A brazil pilóta 2008-ban rendkívül közel állt ahhoz, hogy a Ferrari következő bajnoka legyen. Néhány másodperc erejéig ez sikerült is neki, majd jött a hideg zuhany, ami Lewis Hamilton bajnoki címét jelentette.

Felipe 2009-ben súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíjon, ami kis híján az életébe került. A brazil a csodával határos módon maradandó károsodás nélkül tért vissza a pályára, immáron Alonso csapattársaként, akit egyfajta megváltóként vártak és kezeltek Maranellóban.

A brazilnak igen hamar rá kellett jönnie, hogy az van, amit a spanyol mond és akar, valamint az ő szava már nem sokat ér.

„Két évvel ezelőtt eljött az idő, hogy váltsak. Nagyon szép időket éltem meg a Ferrarinál, miközben rengeteg szeretetet kaptam, de újra fontosnak akartam érezni magam.” – fogalmazott Massa a Repubblica lapnak adott interjújában.

Fernando megérkezésével valóban minden megváltozott a Ferrarinál:

„Minden megváltozott, amikor Alonso megérkezett a Ferrarihoz. Körülnéztem és láttam, hogy egyik pillanatról a másikra semmi befolyásom nem volt a részletekre. Ezek fontos dolgok, mivel ezek kellenek ahhoz, hogy igazán jó teljesítményt nyújts és magabiztosan ülj a volán mögött. Sajnos ez számomra elveszett.”

„A legszembetűnőbb jel az volt, amikor már nem éreztem magam igazán fontosnak. Elég volt csak felvennem a szemkontaktust a körülöttem dolgozó emberekkel, és megértettem a dolgot. Lehetetlen volt így boldognak lennem.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Minden idők legdurvább Bugattija! Egészen elképesztő... Képek, videó! auto-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 14.

„Maranellóban sajnos úgy kezeltek, mintha a kistestvérük lennék. És mindez hatással volt a teljesítményemre, így a megszerzett pontjaimra is. Elég sok mindent kockáztattam már az életem során. Gondoljunk csak a Magyar Nagydíjra, és a súlyos balesetemre. Az élet igazságtalan tud lenni, de vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is. Gondoljunk csak Michael és Jules balesetére…”

„Nyilvánvaló, hogy abban a két évben a legrosszabb időszakomat éltem meg a csapattársam mellett, de sok szép dologra is emlékezhetek, kezdve a győzelmeimmel. Összességében nagyon élveztem az ott eltöltött időt, és semmin sem változtatnék. Mindig magamat adtam és ez így lesz továbbra is. Ez segített abban, hogy igazi férfié és egy jó apává váljak.”

Massa mondott néhány szót Alonso sikertelen időszakáról is, és a jelenlegi szenvedéséről a McLaren-Hondánál:

„Biztos vagyok benne, hogy most nem boldog. Senkit sem szeretnék megítélni, de Isten mindig tudja, hogy mit csinálsz. Ha valamit jól, vagy rosszul csinálsz, annak mindig van oka.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING