Massa elárulta, a McLarenhez szerződhetett volna 2010-re

Felipe Massa, a Ferari egykori versenyzője egy igen érdekes információt árult el. Több mint 10 évvel ezelőtt a McLaren megkereste őt, és ülést ajánlott számára a 2010-es szezonra.

Felipe Massa, Ferrari and Lewis Hamilton, McLaren

Sutton Images

Felipe Massa már nem tagja a Forma-1 mezőnyének. A hosszú pályafutása a Williamsnél ért véget, nem túl fényes módon az autója versenyképessége miatt. A legjobb formában 2007-ben és 2008-ban volt, amikor harcban lehetett a címért.

Még több F1 hír:

Massa 2008-ban pár másodpercig világbajnoknak érezhette magát a Ferrari volánja mögött, de végül Lewis Hamilton örülhetett. Ezt követően már nem volt reális esélye arra, hogy bajnok legyen, ami nemcsak az autójához volt köthető, mivel Fernando Alonso 2010-ben és 2012-ben majdnem világbajnok lett Maranellóban.

A tapasztalt brazil, aki jelenleg a Formula E-ben versenyez, nemrég úgy nyilatkozott, Alonso érkezését követően megváltoztak a dolgok a Ferrarinál, és minden a spanyol sztárról szólt, így nem volt esélye a címre.

A Sky Sports F1 kérdésére elárulta, hogy a McLaren le szerette volna igazolni, de ez nem valósult meg, és maradt a Ferrarinál, ahol az első szezonjában a hétszeres világbajnok Michael Schumacher volt a csapattársa.

„Amikor a McLarennel beszéltem, nagyon jó időszakom volt a Ferrarival.” - mondta Massa, elismervén, hogy érdekes lett volna számára egy olyan másik legendás csapatnak versenyeznie, mint a McLaren.

Massa a 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyos fejsérüléseket szenvedett, amikor egy, a Rubens Barrichello autójáról leszakadt rugó eltalálta a sisakját. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de a gyors és professzionális orvosi beavatkozásnak köszönhetően Massa életben maradt. Sőt, 2010-ben folytatni tudta a karrierjét, de akkor már nem Kimi Räikkönen, hanem Alonso volt a csapattársa.

 

Fotó készítője: Ferrari Media Center

Massát más esetben érdekelte volna a McLaren ülése. „Igen, biztosan. A McLaren egy nagyszerű csapat. Az én időmben különösen az volt. Most pedig egy jobb helyzetben térhetnek vissza.” - idézte a The Race Massát.

„A McLaren mindig egy olyan csapat volt, ami Brazíliában nagyon erős teljesítményt nyújtott. Emlékezhetünk arra, hogy Senna mit csinált. Szóval igen, vezethettem volna a McLarennek. Valamit, amit soha nem mondtam el, az az, hogy találkoztam Martin Whitmarsh-al a 2008-as szezon után, 2009-ben a Monacói Nagydíjon. Érdekelt volt abban, hogy a McLarenhez vigyen, de olyan jó voltam a Ferrarival, és a dolgok nem mutattak előre.”

A McLaren végül Jenson Buttont szerződtette le a Brawn GP-től, amivel 2009-ben bajnok lett. Ezzel összeállt a brit világbajnok duó Hamiltonnal és Buttonnal. A címvédő annak ellenére váltott, hogy a Brawn GP-ből gyári Mercedes lett. Akkor azonban még nem tudhatta, hogy 2014-től dominálni fognak az F1-ben.

Massa még mindig jól emlékszik a 2008-as bajnoki döntőre, amit hazai pályán, drámai körülmények között bukott el. Sokan sírtak, és nemcsak a lelátókon. Senki nem akarta elhinni, amit lát, és talán a a Ferrari versenyzője sem.

„Hihetetlen érzelmes volt, amikor ott voltam az utolsó körben, és tudtad, hogy a győzelem a kezedben van. Abban a pillanatban tudtad, hogy otthon nyerheted meg a bajnokságot, ami talán soha nem történik meg a Forma-1-ben.”

 

Fotó készítője: Motorsport Images

„Képzeljék csak el egy brazil szemszögéből, aki otthon nyeri meg a bajnokságot egy csodálatos verseny végén. El sem tudom képzelni, hogy mit éreznék. Rob (Smedley, Massa mérnöke) volt az, aki közölte velem, hogy Lewis megelőzte Glockot. Sírni kezdtem, de arra gondoltam, hogy mindent a lehető legjobban csináltunk. Egészen a végéig harcoltunk.”

Később kiderült, hogy mi is történt abban a bizonyos szezonban Szingapúrban a Renault-nál és Nelson Piquet Jr. között. Massa sokáig azt mondta, hogy ez a húzás volt az, ami megakadályozta őt a bajnoki cím megszerzésében. Végül csak a 13. helyen ért célba, pontok nélkül.

Abban az időben Felipe világossá tette, hogy törvényes módon akarja folytatni az ügyet, de ez nem történt meg. A brazil azt mondta, mindig fájdalmas volt számára arra gondolni, hogy egy ilyen botrány a címébe került.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A tragikus körülmények között elhunyt Hubert is szerepet kapott az F1 2020-ban
Következő cikk Ricciardo akár kétszer annyit is kereshet a McLarennél, mint Sainz a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország