Massa dühös a büntetése miatt, de boldog a teljesítménye miatt: Fernando elengedett volna

Felipe Massa élete egyik legerősebb futamát futhatta volna ma Interlagosban, de miután átlépte a fehér vonalat a bokszutca bejáratánál, áthajtásos büntetést kapott, és végül csak a 7. helyen ért célba.

Felipe Massa

Először is szeretnék köszönetet mondani a brazil rajongóknak és a Tifosiknak, akik örökre bennem fognak élni. Megtiszteltetés volt a Ferrarinál versenyeznem, és nagyon szép időket éltünk meg együtt. Most azonban egyszerre vagyok boldog és szomorú, mert úgy vélem, hogy harcban lehettem volna a dobogóért.

Soha ezelőtt nem láttam olyat, hogy egy ilyen dologért megbüntettek volna bárkit is. Ez volt az első alkalom. Kár érte, mert nagyon jól ment a verseny és sokkal gyorsabb voltam, mint az előttem lévők. Szóval ez a 7. hely egy nagyon gyenge eredmény ahhoz képest, mint amit elérhettem volna. A dobogó is szóba jöhetett volna.

Fernandóval beszéltem a futam előtt, és tudom, hogy elengedett volna. De az is lehet, hogy nem lett rá volna szükség. Sajnálatos a büntetés, így már kár erről beszélnünk. Most nincs más hátra, minthogy elköszönjek a második családomtól és ünnepeljünk egy kicsit.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING