Massa csak remélni tudja, hogy Szingapúrban a Williams elöl lesz - már rajta vannak a megoldáson!

Massa csak remélni tudja, hogy Szingapúrban a Williams elöl lesz - már rajta vannak a megoldáson!

Felipe Massa reménykedik benne, hogy a Williamssel „jó pontokat” szerezhet Szingapúrban, még akkor is, ha a pálya egyértelműen nem fekszik a brit istállónak.

Monacóban a Williams egy felejthető hétvégét teljesített – és a hercegség pályája nagyon hasonlít a Marina-öbölben elterülő aszfaltcsíkhoz – azonban a csapat ottani szenvedése ellenére a brazil optimista a hétvégével kapcsolatban.

„Nyilvánvaló, hogy ez nem a legjobb pálya a számunkra.” – mondta Massa a crash.net-en a Szingapúri Nagydíj előtt – „Szenvedtünk Monacóban és Budapesten. Szóval ez a pálya nem fekszik nekünk – de az is igaz, hogy tavaly sem feküdt, és mégis jobbak voltunk itt mint Monacóban vagy Budapesten.”

„Úgy emlékszem, hogy tavaly ötödik lettem, jó versenyünk volt, és talán az autó is rosszabb akkor. Szerintem ez egy olyan verseny, ahol sok minden megtörténhet, és jó esélyünk van a pontszerzésre.”

„Ebben kell hinnünk, és mindent a lehető legjobban kell végrehajtanunk, hogy elérjük – abban a tudatban, hogy ezután a nagydíj után a szezon végéig a legtöbb pálya már fekszik az autónknak. Még sok versenyen mehetünk jól.”

Vajon a Williams tanult a Monacóban és Magyarországon elkövetett hibákból? „Nagyon remélem! Vannak ötleteink, dolgozunk rajta, de azóta még nem versenyeztünk ilyen típusú pályán – még akkor is, ha esik, nagyon hasonló. Sokat vesztünk.”

„Ha hiányzik a mechanikai tapadás, akkor nem vagyunk elég erősek, szóval szerintem minden mindennel összefügg. Dolgozunk rajta, de talán csak egy jó versenyre van szükségünk itt, hogy megértsük, hogy helyrehoztunk-e valamit, vagy sem.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING