Massa boldog, mert fejlődik az FW36: még mindig sok a tennivaló

Massa boldog, mert fejlődik az FW36: még mindig sok a tennivaló

Felipe Massa és Valtteri Bottas is pozitívan látja az eddig történteket, de tudják, sok még a feladat. A Williams F1 Team közben a futamokra is készül.

Rod Nelson, vezető teszt- és támogató mérnök:

"Ma az volt az elsődleges célunk, hogy gyakoroljuk a kerékcseréket a versenycsapattal. Végül 43 cserét végeztünk el versenyhelyzetben, majd átvettük a rajtprocedúrákat. A nap végén dolgoztunk valamennyit a karosszérián is, és igyekeztünk behozni némi időt, amit Felipével buktunk el az első napon. Örülünk annak, ahogy ma mentek a dolgok. Az autó meglehetősen stabilnak bizonyult, és elég jól kézben tartjuk a dolgokat - beleértve a teljesítményt és minden gyakorlatias házi feladatot, amit el kell végeznünk Melbourne előtt. Összességében jól fejlődünk."

Felipe Massa:

"Ez egy nagyon elfoglalt nap volt. Kár, hogy az első nap nem tudtunk annyit menni, mint akartunk, ami segített volna abban, hogy ma még előrébb jussunk. Az a legfontosabb, hogy megtaláltuk és megoldottuk a problémát. Az autó 116 kört tett meg tegnap, míg ma összesen 115-öt, így ez nagyon pozitív. Sokat gyakoroltuk a kerékcseréket, és ez volt a fő célunk mára. Ez fontos a csapatnak, hogy készen álljunk az első futamra. Szerintem jó irányba haladunk. Az autó remekül fut, boldog vagyok. Még mindig sok a tennivaló, és sok mindent kell megérteni az autóról, javítani kell a beállításokon, amire még nem volt időnk. Ennek ellenére mindez pozitív eddig."

Valtteri Bottas:

"A délelőtt nagyon jól sikerült, és csak a kerékcserékre, a rajtokra koncentráltunk. Mindenféle gond nélkül teljesítettük a programunkat, és közben javítottunk a kerékcseréken, a rajtokon. Jó volt ismét sok kilométert tenni az autóba, még ha nem is futottam mért kört. Fontos, hogy dolgozzunk a futamokra, mivel ez egy olya terület, melyen fejlődni kell."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING