Motorsport.com hírek

Massa: „Azt hittem Vettel csak Hamilton ellen harcol”

Felipe Massa a Szingapúri GP-n teljesen lemaradt a rajbalesetről, hiszen a brazil a mezőny végéről rajtolt, és a vízfüggöny miatt semmit sem láthatott.

Felipe Massa, Williams FW40

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Massa csupán a verseny leintését követően, a TV-ben látta, hogy pontosan mi is történt az elinduláskor, amikor az élről hárman - Vettel, Räikkönen és Verstappen - is kiestek. 

"A verseny után észrevettem, hogy mekkora az izgalom a paddock-ban a rajtbaleset miatt. Azt kell mondjam, hogy a verseny első pillanataiból semmit sem láttam, hiszen előttem csak egy vízfüggöny lebegett." - mondta a Williams versenyzője a Motorsport.com-on vezetett rovatában. 

"Aztán esélyem nyílt, hogy visszanézzem a rajtnál történteket a TV-ben, és szerintem Sebastian Vettel egy kicsit túl erőszakos volt, amikor a vezető pozícióját védte - ami minden láncreakciót beindított. Persze Max Verstappen még mindig fiatal, de a végén nem hinném, hogy hibát követett volna el."

"Amikor Sebastian helyében vagy, és a bajnokság ezen pontjáig eljutsz, és még mindig esélyed van a bajnoki címre, akkor a játék nagyon összetetté válik. Azt hittem volna, hogy Sebastian csak Lewis Hamiltont akarja legyőzni - hiszen ketten maradtak a koronáért folyó harcban."

"Egy Forma-1-es szezon azonban tele van ilyen epizódokkal. Néha teljesen jelentéktelenek, míg máskor - főleg mikor a riválisaid versenyképessége közel van a tiédhez - akkor a végén az apróságok jelenthetik a különbséget."

"Még mindig emlékszem mi történt a 2008-as Szingapúri GP-n. A pályafutásom egyik legszerencsétlenebb versenye volt, és sosem felejtem el, hogy mekkora hatása volt arra a szezonra."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nem akarna a Ferrari helyében lenni
Következő cikk Villeneuve: "A Hondának mással kellene megépíttetnie a motorját..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország