Massa az év végén odasózna a Ferrarinak a Williamsszel

Massa az év végén odasózna a Ferrarinak a Williamsszel

Felipe Massa célja, hogy az idény végeztével előrébb fejezze be a bajnokságot a csapatával, mint a Ferrari.

A tapasztalt brazil versenyzőnek hosszú éveken át volt kenyéradója a legendás olasz istálló, mely 2013 év végén kiadta az útját. Massa a súlyos 2009-es balesetét követően már nem volt a régi, és a kétszeres spanyol világbajnok (Fernando Alonso) csapattársa mellett esélye sem volt arra, hogy előrébb végezzen.

Noha Felipe Maranellóban szeretett volna maradni, utólag már azt mondja, jó döntés volt számára a váltás és különösen szerencsésnek érezheti magát, mivel a Williams egy nagyon versenyképes csomaggal állt elő 2014-re. Az már megint más kérdés, hogy Felipe mennyire szerencsés, vagy versenyképes a pályán…

Massa a brazil Sportv-nek elmondta, örül, hogy harcban lehet a Ferrari ellen és jó lehetőséget lát arra, hogy legyőzze az olaszokat, mely jelenleg a harmadik helyet foglalja el a Williams előtt a konstruktőrök bajnokságában.

„Úgy vélem, hogy a megfelelő időben távoztam Maranellóból. Nagyon fontos volt számomra, hogy váltsak. Néha ezek a változások pozitívan hatnak rád, és azt hiszem, ez velem is így volt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A Williams jövőképe nagyon pozitív és boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a projektnek. A Ferrari most ellenfél számomra, akárcsak a többiek. A legutóbbi versenyen a Ferrari jobb volt, mint mi, de úgy vélem, hogy jó esélyünk lehet legyőzni őket az év végén. Ez az, amit meg akarok tenni!”

„Nagyon pozitív lenne, ha ott tudnánk a legjobb háromban, és megelőzhetnénk egy olyan nagy csapatot, mint a Ferrari.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING