BRÉKING

Massa: Alonsót a Ferrari váltotta le, de Fernando már évekkel ezelőtt menni akart

Felipe Massa érdekes információkat árult el Fernando Alonsóról és a Ferrariról. Elmondása szerint a spanyol világbajnok már évekkel ezelőtt távozni akart Maranellóból, de a Ferrari volt az, mely tavaly év végén kiadta az útját.

Alonso 2010 és 2014 között volt a Ferrari versenyzője. 2005 és 2006 bajnoka nagy célokkal csatlakozott a legendás olasz istállóhoz, és sokáig úgy nyilatkozott, hogy ez lesz az utolsó csapta a Forma-1-ben.

Fernando 2010-ben és 2012-ben is az utolsó pillanatokban maradt le a bajnoki címről, miközben Sebastian Vettel a Red Bullal mindent megnyert és négyszeres világbajnok lett. Ez természetesen rendkívül frusztrálóan hatott a spanyolra, akiben már elég korán megfordult a távozás gondolata.

Massa, aki négy éven át volt Alonso csapattársa, a Forma-1 hivatalos honlapjának hasábjain nagyon érdekes információkat árult el, ami ellentmond annak, mint amit korábban a csapattársa állított, miszerint ő volt az, aki úgy döntött, hogy felbontja a 2016 év végéig szóló szerződését az olaszokkal és visszatér a McLarenhez.

„Úgy vélem, hogy Fernando két, vagy három évvel ezelőtt már megpróbálta elhagyni a Ferrarit, amikor még én is ott voltam, de végül ezt nem tudta megtenni.” – nyilatkozta Massa, amivel gyakorlatilag igazzá váltak azok a pletykák, miszerint Alonso már 2012-ben másik csapatot keresett magának az F1-ben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Tavaly talán nem volt olyan jó az autója, és az eredmények sem jöttek, de folytatta a harcot, miközben új csapatot keresett magának. A Ferrari teljesen megváltozott belül, és úgy döntöttek, hogy Alonsót is lecserélik.”

„Ez egy új csapat, mely mindig nyitott szemmel jár. Sebastian tudja, hogy miképp kell nyerni és azt hiszem, Kimi sokkal jobban tud majd dolgozni Fernando nélkül a csapatban. Így talán a csapat is hatékonyabb lesz. Ugyanakkor ezzel együtt egy fantasztikus versenyzőt is elveszítettek Fernando személyében. Ő egy nagyon gyors pilóta és tudja, hogy hogyan kell sok pontot szerezni a bajnokságban. Várnunk kell, hogy kiderüljön, ez most jobb, vagy rosszabb lesz így.”

Massa szerint a Ferrari hibát vétett azzal, hogy teljes mértékben Alonsóra koncentrált, és vele különösebben nem foglalkoztak. A Williamsnél épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja, ahol mindkét versenyző ugyanabban a bánásmódban részesül.

„Amikor egy csapaton belül dolgozol, akkor teljes bizalomra és teljes körű tiszteletre van szükséged. Ha egy olyan csapatban dolgozol, ahol sokkal fontosabb a másik versenyző, akkor annyi a bizalomnak és nem tudsz a megfelelő módon dolgozni. Itt részletekről beszélünk, amiken a csapaton belül dolgozunk, és ha ez hiányzik, akkor könnyen elveszíthetsz két, vagy három tizedmásodpercet. És pontosan emiatt nem tudsz előrébb lépni. Úgy vélem, ez nem a megfelelő megközelítése a dolgoknak. Ha megvan a kölcsönös bizalom és tisztelet, akkor jönni fognak az eredmények.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING:Megérkezett a McLaren hivatalos állásfoglalása a vasárnapi balesetről!
Következő cikk Briatore: Vettel új motivációt vitt a Ferrarihoz, de az idei autóhoz semmi köze

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország