BRÉKING

Massa aggódik a brazil versenyzők helyzete miatt: Felipe az utolsó mohikán?

Felipe Massa valóban aggódik a brazil versenyzők helyzete miatt, és lehetséges, hogy egy ideig ő lesz az egyetlen és utolsó az országából, aki lehetőséget kap az F1-ben.

Massa hosszú évek óta szerepel a Forma-1-ben. Korábban a brazil pilóták helyzete sokkal jobb volt. Az évek során azonban ez a fajta támogatás megszűnt az országban. Ayrton Senna terve az volt, hogy majd felvirágoztatja a motorsportos közösséget, de a halálával ez a terv örök homályba veszett.

Felipe a Német Nagydíj médianapján a mezőnyből egyedüli brazilként beszélt a helyzetről, aminek nem igazán örül, de elmondása szerint minden tőle telhetőt megtett. Hiába a sok tehetséges brazil fiatal, támogatás hiányában nem juthatnak lehetőséghez.

„Sajnos eljutottunk egy kritikus szintre az oktatás és az infrastruktúrát illetően. Amikor Európába érkeztem, a brazil versenyzők futamokat nyertek és minden kategóriában ott voltak, még az Egyesült Államokban is. Manapság nagyon nehéz találunk egyet is. Az egyetlen esélyes Felope Nasr lehet, de neki sem könnyű, pedig ő egy nagyon tehetséges és gyors versenyző.” – mondta a brazil TotalRace kérdésére Massa.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Egyszerűen az emberek nem akarnak tenni ez ellen. Sok mindent felül kellene vizsgálni, és nehéz megtalálni a megfelelő embert, ami mindent megoldana a semmiből. Sok a tennivaló. Én is próbáltam tenni ez ellen, de senki sem állt mellém. Számomra ez nem változtat semmin, mert a fél karrieremet az F1-ben töltöttem, de a fiatalok számára nagyon fontos. Nehéz segíteni, ha nincs meg a támogatás. Sok pénzt vesztettem el ezen, és elegem lett az egészből.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen nem aggódik a jövője miatt: szerződése van
Következő cikk Bottas, a Williams nyerőembere?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország