Massa: A Williams is vezethetné most a bajnokságot, de a legjobbak lehetünk

Massa: A Williams is vezethetné most a bajnokságot, de a legjobbak lehetünk

Felipe Massa nagyon bízik abban, hogy a Williams Martini Racing hamarosan az élre áll és képes lesz folyamatosan jó eredményeket elérni.

A Ferraritól érkezett brazil egy nagyon rövid és szerencsétlen futamot zárt az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon Melbourne-ben, az Albert Parkban. Kamui Kobayashi (Caterham) súlyos fékhibájának köszönhetően a japán pilóta nem tudott megállni és csúnyán belerohant Massa autójába.

Valtteri Bottas azonban versenyben maradt a másik FW36-ossal, de a finn hibázott, és nem tudott felállni a dobogóra. Az autó tempója azonban nagyon biztató száraz körülmények között, amit Bottas is megerősített.

„Szerintem nem lehetetlen, hogy a folytatásban a legjobbak legyünk. A McLaren például egyértelműen egy jó versenyt zárt és mindkét autójukkal sok pontot szereztek, melynek köszönhetően most vezetik a bajnokságot.” – mondta Massa a Sky Sports F1 kérdésére.

„Úgy vélem, hogy ezt mi is megtehettük volna, és talán most mi állnánk az élen a bajnokságban. Minden lehetséges és most arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen jó is az autónk a többiekkel összehasonlítván. Jelen pillanatban a Mercedes túl gyorsnak tűnik hozzánk képest, de azt hiszem, hogy utánuk minden nyitott és talán ott lehetünk.”

„Hatalmas a vágy bennünk, hogy az autónkat továbbfejlesszük, melyben nagy a potenciál. Rendkívül keményen dolgozunk ezen. Sok a teendőnk, de nem állunk rosszul. Ugyanakkor az is tény, hogy extrém körülmények között kicsit többet szenvedünk, mint a többi csapat. Ez nem az eső miatt van. Valami másról van szó, ami ezeket a problémákat okozza.”

Most pedig Malajzia következik.

„Malajziában nagy szerepet játszik a leszorító erő, úgyhogy nem tudom, hogy milyen lesz a tempónk. Az időmérőn talán kiderül, de igen magabiztos vagyok azt illetően, hogy versenyképesek lehetünk.”

„Az autónk versenyképes, ami talán jobb a versenyen, mint az időmérőn. Remélhetőleg előrébb tudunk majd lépni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING