Massa: A Sauber, a Williams és a Force India is szóba jöhet

A Scuderia Ferrari brazil versenyzője szerint a Lotus mellett más csapatok is szóba jöhetnek számára a 2014-es folytatást illetően a Forma-1-ben.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Massa számára a Lotus jelentheti a legjobb opciót 2014-re, amit a brazil Total Race lapnak is elmondott.

„A lehető legversenyképesebb autót szeretném jövőre. Egy biztos, a folytatásban sem fogom ezt másképp gondolni. Nem fogok egy kiscsapatnak versenyezni a mezőny végén. Ha van esélyem arra, hogy egy nagy csapatnak versenyezzek, akkor rendben. Ha mindezt csak egy kiscsapatnál kapom meg, akkor nem érdekel és helyette csinálok valami mást. Vannak helyek, ahol lehetséges, hogy jövőre egy versenyképes autót találhatunk. Most ez az, amin dolgozunk.”

„Még mindig nem tudom, hogy mi fog történni. A Lotus is egy lehetőséget jelent számomra. A csapat azonban pénzügyi támogatást igényel, de ez közvetlen nem jelenti azt, hogy fizetni fogok a versenyzési lehetőségért, mert egy profi pilóta vagyok, és mindig is megfizettek. Ez továbbra is így van, de jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezem. Brazíliában nagyszerű vállalatok vannak, melyek szeretnének részt venni a globális marketingben. Számomra nemcsak az a fontos, hogy folytatni tudjam a karrieremet. A brazil autóversenyzés is fontos számomra. Hinnünk kell ebben, és közösen arra törekedni, hogy Brazíliának jó legyen. Fontos, hogy összefogjunk. Úgy vélem, hogy még mindig sokat tehetek és adhatok. A kérdés az, hogy mi jelenti a legjobb megoldást.”

A Lotuson kívül más lehetőségek is adódnak.

„Van néhány csapat, mely jövőre versenyképes lehet. Ilyen például a Williams, a Force India és a Sauber. Azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg számunkra. Bízunk benne, hogy az év végéig megoldódik ez a kérdés. Erről azonban nem feltétlen csak én döntök. Egyszerűen csak egy versenyképes csapatot szeretnék jó lehetőségekkel és feltételekkel.”

Rubens Barrichello úgy nyilatkozott, hogy a Ferrari után is van élet…

„Nem beszéltem vele erről, de biztos vagyok benne, hogy ő pontosan ismeri a helyzetet. Nem kétséges, hogy valóban van élet a Ferrari után. Most azon kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást.”

Kategóriák, melyek még szóba jöhetnek…

„A célom jelenleg az, hogy a Forma-1-ben maradjak, de természetesen sok mindent lehet még csinálni ezen kívül. Sok kategória érdekel. Ilyen a DTM is, de ne higgyék azt, hogy most elmegyek Amerikába és az IndyCarban fogok versenyezni. Ha pedig kifutunk az időből, és nem lesz lehetőségünk egy jó opcióra egy másik kategóriában, akkor még mindig tarthatok egy év szünetet és élvezhetem az életet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING