Massa: A Ferrari hihetetlen köridőkre képes

megosztás
hozzászólás
Massa: A Ferrari hihetetlen köridőkre képes
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. márc. 13. 14:44

A Scuderia Ferrari korábbi versenyzője szerint figyelni kell az olaszokra, még akkor is, ha a Williams sebessége biztató.

Az idei év kicsit más lehet, mint a tavalyi, hiszen a Ferrari valószínűleg nagyot lépett előre, melynek köszönhetően ők lehetnek a második erő. Az Ausztrál Nagydíj pénteki napját is pozitív eredményekkel zárták, miközben a Williams kissé visszafogott volt magához képest.

Felipe Massa természetesen figyeli a riválisokat, és a GpUpdate.net hasábjain elmondta, látott pár nagyon erős kört a Ferraritól, ami aggodalomra adhat okot.

„Érdekes volt látni azt, ahogy a Mercedes ment, miközben a Ferrari most sokkal jobb, de mi is ott vagyunk az elejében. A Red Bull pedig talán nem mutat olyan erőt, mint azt oly sokszor láthattuk a tavalyi szezonban.”

„A Ferrari hihetetlen köridőket futott a hosszú etapokon, és emiatt nyitott szemmel kell járnunk! Most ki kell elemeznünk azt, hogy hol is vagyunk a többiekhez képest, és azt hiszem, hogy holnap már tudni fogjuk, az időmérő után biztosan.”

Valtteri Bottas, a Williams finn versenyzője nem feltétlen ért egyet a csapattársával.

Következő Forma-1 cikk
Alonso új videót töltött fel magáról, ahogy tréningezik: brutál gyors a spanyol

Előző cikk

Alonso új videót töltött fel magáról, ahogy tréningezik: brutál gyors a spanyol

Következő cikk

Egy tökéletes reklámfilm: Ayrton Senna életet mentett

Egy tökéletes reklámfilm: Ayrton Senna életet mentett

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING